Gastrodamus

Dunai halászlé (1.)

2012-02-19T09:01:00.002+01:00

- Sok mindenre hajlandó vagyok és voltam egy jó halászlé kedvéért – mondta Galagonya eltűnődve – Nem egyszer voltam emlékezetes bográcsolások szemtanúja, vendége vagy aktív résztvevője. Habár sem a horgászás, sem a halászat nem vált soha szenvedélyemmé, de a zsákmány hasznosításába mindig szívesen belevetettem magam, már fiatalkoromban is. Egy időben rendszeresen lejártam a Dunára egy javakorabeli, hallgatag férfiakból álló társasággal.

Késő délután, kora este jöttünk össze egy csendes, szélvédett, sóderral borított partszakaszon, ahol a folyó egy kis kiöblösödést vájt a partba. Szerettük a helyet, mert nem lehetett odalátni az út felől, a parti füzes jól takarta a fürkésző szemek elől. A part mentén bóklászók se igen vetődtek oda, mivel északról és délről is sűrű bozóton kellett volna áttörnie annak, aki ragaszkodott volna, hogy a víz mentén folytassa mindenáron az útját. Idősebb barátaim általában a napi dolguk végeztével jöttek oda, de volt, aki egész napját a víz mentén töltötte, általában magányos horgászattal. Ha a zsákmány érdemes volt arra, hogy a társaság egy kiadós halvacsorával ünnepelje, az előkészületek a sokéves rutin alapján szinte maguktól beindultak.

Gereben, a nyugdíj felé közelgő mozdonyvezető volt az összejövetel katalizátora. A magas vasúti töltésen a négyórai személlyel elhaladva, kiváló rálátása volt az alatta elterülő partszakaszra. Lassított és adott egy rövid füttyjelet, mire a pecások, sorra hátat fordítva a víznek, karjelekkel adták tudtára, van-e „valamijük”. Gereben így jobban értesült volt a napi haljárásról, mint egy portyázó halőr, vagy maguk a horgászok külön-külön. Mikor megállt az állomáson, a fülkéből elég volt odabiccentenie a vasúti kocsma előtt iszogató komájának, Tímárnak, és az máris kézbevette a további teendőket. Tímárt mindenki Kapitánynak szólította katonás tartása, fellépése és szűkszavú, parancsoló beszédmodora miatt.

Amint vette Gereben „adását”, azonnal visszalépett az ivóba, fizetett, majd bal kezét kinyújtotta a csapos felé. Az meg leakasztott egy tekintélyes méretű pincekulcsot a fali tábláról és Timár kezébe nyomta. A Kapitány biccentett, felült a kocsmafalnak támasztott biciklire és elkarikázott a jól bejáratott körútjának első állomása, az iskola felé. Megállt a nagy konyha utcára néző ablaka alatt és bekocogott. Az ablak nemsokára kitárult és egy pirospozsgás, szőke hajú asszonyka dugta ki rajta a fejét. Kapitány nem szólt egy szót sem, csak bólintott, mire a női fej visszahúzódott. A férfi rágyújtott egy cigarettára és pont akkor taposta el komótos mozdulattal a csikket, mikor az asszony újból az ablakban. Óvatosan körülnézett, majd kinyújtott a férfinek egy jócskán megpakolt vászonszatyrot, amit az a kormányra akasztott, majd egy kézmozdulattal elköszönve tovább is karikázott.

(foly.köv.)

Egy kis játék kreatív háziasszonyoknak

2012-02-19T06:56:00.001+01:00

Az előző bejegyzésben az egyik szereplő megemlített egy vargányás előételt, melyet vendégségben evett és az illata mámorító volt! Nos, ki tudná rekonstruálni ezt a csemegét? Mivel kevés konkrétumot tudtunk meg róla, jókora tér nyílik az alkotó fantáziának. Lányok! Ti milyen vargánya alapú előételt tudnátok remekelni egy ilyen férfias összejövetel fogásaként? Kérem, írjátok meg az elképzelt receptet a gastrodamus19@gmail.com -ra és küldjétek el a jövő hét végéig. Ha valaki netán el is készíti (tudom, tél van, "sapka, sál, kesztyű", ahogy mondani szokás, de ez nem lehet akadály, hiszen vargánya kapható szárítva is!) A "pályamunkát" természetesen közkinccsé tesszük itt a blogon. Egyéb jutalmon is gondolkodom, annak függyvényében, hogy hányan mozdulnak rá a feladatra.

Nagy írók asztalánál (Csehov)

2012-02-18T07:13:00.001+01:00

(Részlet az IVANOV c. négyfelvonásos drámából. Fordította: Elbert János)

LEBEGYEV Na, mi lesz, uraim? A vodkáról megfeledkezünk? Reperatur! (Tölt a három kupicába) Egészségünkre! (Isznak és falatoznak mellé) Egy kis heringnél, jaj, istenem, nincs jobb csúsztató a vodka alá.
SABELSZKIJ Nana, azért az uborka a jobb… A tudósok a világ teremtése óta egyre csak törik a fejüket, de a sós uborkánál jobbat nem tudtak feltalálni! Pjotr, hozz még egypár uborkát, és mondd meg a konyhán, hogy süssenek ki négy hagymás pirogot. De tűzforró legyen!
LEBEGYEV A vodka mellé nagyon jó a kaviár is. Persze, hogyan? Mert ahhoz is érteni kell… Végy egy negyed mérő fekete préselt kaviárt, két fej fiatal hagymát, hozzá egy kevés olívaolajat, keverd össze jól, érted… így … öntözd meg egy kis citrommal… Halálosan finom! Már az illatától meg kell bolondulni!
BORKIN Vodka mellé nagyon jó a roston sült fenékjáró küllő is. Persze, a kisütésnek is érteni kell a módját. Először lepikkelyezni, aztán prézlibe forgatni, és jó alaposan kisütni, hogy ropogjon az ember foga alatt… Rop.Roppp…
SABELSZKIJ Tegnap Babakinnál elsőrendű csemegét adtak a vodka mellé: vargányát…
LEBEGYEV Nahát…
SABELSZKIJ De különleges recept szerint volt elkészítve. Tudod, hagymával, babérlevéllel, mindenféle fűszerrel… ahogy levették a fedőt, és kicsapott a gőze, az az illat… egyszerűen mámorító!
LEBEGYEV Na, mi lesz? Reperatur, uraim! (Isznak) Egészségünkre… Úgy látszik, nem tudom megvárni Nyikolasát. Indulnom kell. Azt mondod, Babakinnál vargányát adtak? Mifelénk pedig még nem is látni gombát. Áruld már el, légy szíves, mi a manónak jársz te Marfutkához?
SABELSZKIJ (Borkin felé biccent) Hát ez itt a fejébe vette, hogy összeboronál vele…
LEBEGYEV Összeboronál? … Hány éves vagy te?

SABELSZKIJ Hatvankettő.
LEBEGYEV Ideális kor a nősülésre!

A végső visszaszámlálás

2012-02-17T15:07:00.001+01:00

Kedveseim!
Tudom, sokak figyelmét elkerülte. Mások meg nem vették komolyan.
De akárhogy is, a végső visszaszámlálás mégis elkezdődött.
A Gatrodamus blogot ezentúl csak kevesek fogják utolérni.
Azok, akiknek FONTOS, hogy ezentúl is olvashassák. Akik vették
a fáradságot, hogy ezért legalább egyszer, egy átlagos sms hosszúságú üzenetet
elküldjenek a megadott e-mail címre.
Ők ezzel együtt nem holmi "kiválasztottak", hiszen semmiféle más kritérium alapján
nem válogattam közülük, pusztán a Blogger rendszer által megszabott
felső olvasói létszámba kellett beleférniük. Azzal, hogy időben jelentkeznek :)

A 100-as Klub taglétszámát én semmiféle más szempont alapján nem válogattam,
szűrtem. Őszintén sajnálom, hogy külföldön élő magyar honfitársaim, akik amúgy
rendszeresen érdeklődtek a közölt tartalom íránt, és akiknek én tiszta szívemből
igyekeztem, tőlem telhetően, egyféle otthoni ízeket, aromákat, "konyhai üzeneteket"
közvetíteni, kevésbé képviseltetik magukat a tagságban, mint vártam.

Nos, a blog e hónap végén válik "nem publikussá". Bár el kell köszönnöm eddigi olvasóim zömétől, mindenkinek tiszta szívvel megköszönöm eddigi érdeklődését, netán hozzászólását.
Ha valakit csalódás ért, hogy a blogmotorok jóvoltából hozzám tévedt, és mégsem arra számított, amit itt talált, kérem, bocsásson meg nekem.

Ez nem volt "igazi gasztroblog" soha. A konyha, az ételek, a kulinária pusztán ürügyül szolgáltak egy "outsidernek" arra, hogy egyfajta humánus üzenetet közvetítsen az internet elektronikus palackpostáján. Ahogy pedig a hullámok hátán hánykolódó, aztán sokszor a parti köveken széttörő palackokkal lenni szokott, az üzenetnek kevés esélye volt arra, hogy a megfelelő kezekbe, értő szívekhez jusson. Akikhez eljutott mégis, azoknál ott van!

És ez a fontos. Az ember ne törekedjen teljességre, elégedjen meg azok figyelmével, akik
legalább hajlandóak odafigyelni rá. Az már nekem elég, napi, heti örömnek.

Február végével bezár tehát a bazár egyeseknek, másoknak pedig egy újabb olvasói korszak kezdődik. Mindenkit kísérjen saját istene áldása a hátralevőkben!

Szeretettel: Trendo

A Tilapia balhé

2012-02-17T09:13:00.003+01:00

Mostanában számos gasztroblogon olvastam fanyalgó kritikákat, vagy kifejezetten heves kirohanásokat a mi halboltjainkban nem túl régóta kapható Tilapia ellen. Úgy tűnik, sokan kifejezetten erős ellenérzésekkel viseltetnek iránta. Nos, ugyebár ízlések és pofonok különbözőek lehetnek, de a hozzászólásokból néha olyan zsigeri ellenérzés érződött ki, ami felkeltette érdeklődésemet. Mi lehet ennek az oka?

Kapva kaptam az alkalmon, mikor barátaimnál végre ezzel a hallal kínáltak. Nos, vendéglátóimnak vagy szerencséjük volt a beszerzéssel, vagy a háziasszony nagyon ért a halak elkészítéséhez, de ezúttal a feltálalt fogás kifogástalan volt. Az oknyomozás tovább folyik! Ebédmeghívásokat örömmel elfogadok (már csak az objektivitás kedvéért is!:))))))

Vagy legalább írjátok meg a ti tapasztalataitokat!

Nagyjainkhoz!

2012-02-16T09:53:00.000+01:00

Hívjatok meg egy dús lakomára!
Grillezett pulykára vagy borjú javára,
mellé legyen párolt zöldség a köret,
legyen mért kioldanom a derékövet;
aztán a desszertig én fel se állok
teli pofával egyre zabálok…

De jaj, tudom, hogy mindhiába
fáj a fogam a fogások sorára!
Nem hívogat ma sem a terített asztal,
az ingyen-konyhátok meg nem vigasztal!
Kanalazzátok ti a híg levest hétszámra…
amíg fel nem húzunk bennetek egy ágra!

Húsvét közelg

2012-02-15T23:45:00.000+01:00

A járdán jégbordák, szétcsurgó esővíz,
taposott, kásás hó megdermedt nyoma.
- Mikor lesz itt tavasz? - kérdezem magamtól,
s visszhangzik válaszom legbelül: - Soha!

Nekem már nem fogja lágy szél simogatni
frissen megborotvált ünnepi arcomat,
nem mosolyog rám a szomszédlány, a Klári,
nem igazgatja meg a galléromat.

Egyszer együtt mentünk a „szagosmisére”,
két sarkon át is foghattam kezét,
míg ki nem rántotta: - Meglátnak, bolond!
(odabent, a hűs templomhajóban
hogy el ne sodorják, az volt már a gond).

A kemény padban, mikor letérdepelt,
s meghallottam harisnyái surrogó neszét,
bizony, arcomba szökött a vér,
(a rajongó könnyen elveszti eszét)
és már nem is figyeltem a liturgiára,
csak a bennem zengő Puccini áriára.

Minden, ami volt, odavan már régen,
fázósan topogok a jégbordás télben,
csak az eleséstől rettegek;
kihűlt szép emlékek, isten veletek!

Váratlan vendégek - egyperces gasztronovella

2012-02-15T09:51:00.000+01:00

Az öregasszony erősen szorította a kés diófa nyelét, mely az elmúlt negyven évben kezéhez idomult. Kezéhez, mely maga is dióbarna volt és a bőr rajta olyan vékony, mint a biblia papírja. Igyekezett vékonyan szelni a szalonnából, hogy minden krumplihoz elég legyen.
- Jaj, csak annak ne legyen baja! – futott át agyán az ijedelem. Mostanában a kívülről hibátlanokban is gyakran talált kiodvasodott, pudvás részeket, sokat ki kellett dobni emiatt.
A tűzhelyen forrt a víz a kislábasban, készült a hajában főtt burgonya. A mama az órára nézett.
- Mindjárt itt lesznek! – sziszegve, ujját fújdogálva meghámozta és négy hasábra felvágta a krumplikat. Felsóhajtott.
- A két megmaradt szem krumpliból és a szalonnahéjából lehetmég tudok holnapra levest főzni !– örvendezett magában.
A krumplihasábokat betekerte szalonnával, megborsozta és rájuk csurgatott egy-egy kiskanálnyi sűrű, zöldessárga tökmagolajat, amiből még kotyogott az üveg alján.
A vendégek hamar befalták a krumplit, dicsérték nagyon. Kifelé menet az egyik városi megjegyezte:
- Az a jó falun, hogy ott mindig van mihez nyúlni!

Vendégségben

2012-02-15T06:17:00.001+01:00

Elűzve már a rossz álmok, éji árnyak,

hisz itt illatoznak a friss csirkeszárnyak!

Kérgük fogam alatt halkan megroppan,

és a csípős ízt máris érzem garatomban;

hamar egy halvány zellerszárat felkapok,

sajtmártásba mártva máris ropogtatok,

micsoda íz-, aroma-, illatorgia!

Hajnalka főztje maga a csoda!

Édes bűnök

2012-02-14T18:33:00.002+01:00

"Mindennek ellent tudok állni, csak a kísértésnek nem" - mondta Oscar Wilde.
De miért is kéne ellenállni egy ilyen kis könnyed Valentin-napi csábításnak?!

Nem szeretlek, Valentin!

2012-02-14T05:33:00.000+01:00

Hogy Én?! No, nem! Engem aztán nem fog léprecsalni a globalizált világ semmiféle rafinált ügyeskedése ezzel a Valentin nappal! Egyáltalán… hogyhogy Valantin? Van annak tisztességes, becsületes magyar neve, mégpedig az, hogy Bálint! Ja, úgy már nem olyan trendi, menő?

Jelzem, nekem már ez a hajánál fogva előrángatott eredetlegenda is gyanús! Mi az, hogy a bebörtönzött pap a hit erejével visszaadja a börtönőre lányának a látását? (No persze, még véletlenül se a marcona, ám elhízott papa diabeteszén segít, akinél ráadásul ott vannak a cella kulcsai, hanem a csinos leányzónak…) Ez már úgy csacsiság, ahogy van! Hiszen köztudott, hogy a szerelem nemhogy felnyitná az ember szemét, hanem bizony éppenséggel vakká tesz, legalább egy időre, mindenesetre elhomályosítja az éleslátást.

Miért nem mondjátok meg az igazat, gyerekek?

„Hajdanában egy szegény kertészcsalád talpresett, tűrőlpattant leánykája eltűnődött rajta, hogyan is tudna túladni minél gyorsabban és jókora haszonnal hamar hervadó portékáján, a virágokon. Mikor aztán egy napon egy szerelmespár éppen az ő bódéjának támaszkodva állt le csókolózni, mély levegőt vett és megkopogtatta a szerelembe feledkezett fiatalember vállát, mondván: - Fiatalúr, hát miért nem vesz egy szép csokrétát ennek a gyönyörű kislánynak? Hát nem tudja, hogy ma van a szerelmesek napja?!

A fiatalember zavartan sandított a kalendáriumra, ahol éppen szent Valentin ékeskedett és tájékozatlanságát restellve dadogva visszakérdezett a dologra. A virágárus onnantól már tudta, hogy nyert ügye van. Miközben fürgén megkötötte a lehető legdrágább virágokból a csokrot, folyamatosan be nem állt a szája, mondott mindenfélét, ami csak eszébe jutott. Az ifjú meg fizetett, mint a katonatiszt, majd szíve hölgye kezébe nyomta a bukétát. A leány elpirult, meghatódott és mivel a csokor jókora méretű és kényes volt és teljesen lefoglalta egyik kezét, már csak a másikkal tudta védelmezni szűzi erényét. A fiú továbbadta a trükköt barátainak.

Egyikük bambán visszakérdezett: - És ha nincs a közelben virágbolt?

Barátja ingerülten válaszolt: - Akkor vegyél neki egy rózsaszín plüssmacit vagy bármi mást, ami kapható! És a Valentin nap viharos gyorsasággal meghódította a világot."

Hiszen a férfiak szeretnek gáláns, nagylelkű lovagként tündökölni, a lányok, asszonyok imádnak virágot és mindenféle „tündibündi, ari, édi” ajándékot kapni, a divatra felépülő hatalmas iparág pedig sok-sok embernek nyújt megélhetést. Így aztán, tetszik vagy sem a magamfajta morgolódó vénembereknek, de bolygónkat ilyenkor, február közepe táján ellepik a mulatságos játékállatok, a melléjük csomagolt vagy külön elküldött vicces, vagy éppen könnyesen érzelmes, előrenyomtatott üdvözlőlapok, az internet szolgáltatók hálózata roskadozik a sok szerelmes sms-től (ha valaki nem tudna ilyet magától megfogalmazni, hát számos portál, honlap, blog siet segítségére) és a szél messzire sodorja a melegházi virágok finom illatát.

Az édesszájú gasztrobloggerok újabb késztetést éreznek, hogy elővegyék kedvenc sütemény, torta vagy parféreceptjüket és elkápráztassák velük szeretteiket vagy a gyönyörű fotók látán nyálát csorgató közönséget, amely aztán betódul a legközelebbi cukrászdába vagy édességüzletbe. A holtfáradt, verejtékező cukrászok meg sorra húzzák elő a tepsiket a szív alakúra sütött tésztákkal a forró sütőkből, miközben a tulajdonos boldogan számolgatja a bevételt. De kinek árt ez? Hiszen, így vagy úgy, még ez a mondvacsinált ünnep is végsősoron a szerelemről, a szeretetről szól, mely után annyit sóvárgunk egész életünkben, ha bevalljuk magunknak, ha nem. Hiszen ezekből az érzelmekből az ember felvevőképessége szinte korlátlan. Jó dolog szeretni és jó dolog szeretve lenni… De gyorsan be is fejezem, mielőtt még én is elérzékenyülök! Amúgy is dolgom van. Hogy hova rohanok? Hát mindjárt bezár a virágárus, pedig olyan szép bíborszínű, bársonyos szirmú, hosszúszálú La France rózsákat láttam a kirakatában a villamosról. És hát, elég régen vettem a Kedvesnek virágot… talán tavaly ilyenkor, Valentin napján?

Zugfőzdés és szeszcsempész dalok (2.)

2012-02-13T14:36:00.001+01:00

Zugfőzdés és szeszcsempész dalok (1.)

2012-02-12T13:53:00.003+01:00

Kalákában - gasztronovella

2012-02-12T10:58:00.005+01:00

Már régóta szemeztek egymással. Egy emelet választotta el őket, néha össze is futottak a lépcsőházban. Mindkettőjükben megvolt a titkos hajlandóság, hogy az udvarias köszönésen túl váltsanak pár kedves szót is egymással, de valahogy sohasem adódott rá megfelelő alkalom.
- Ciki lenne most leszólítanom – gondolta egyszer a férfi, mikor éppen a kukákhoz vitte volna le a szemetesvödröt – Mit gondolna, ha észrevenné a sörös dobozok garmadáját, amit tegnap a névnapomra felugró barátaim ürítettek ki? Még azt hinné, hogy amolyan magányos zugivó vagyok!
Így hát csak biccentett és szedte a lábát, mint akinek rengeteg dolga van.
Az asszony meg hol az öltözetével, hol a frizurájával, sminkjével volt elégedetlen, ha találkoztak a kapuban vagy a lépcsőfordulóban. Ám egy szombaton, kora délután mégis megtört a jég. A nő ért előbb a kapuhoz, két fonott kosarát letette és elkezdte kulcsát keresgélni. A férfi ekkor ért oda és előzékenyen kinyitotta neki a kaput, sőt, ha már ott volt, felkapta az egyik kosarát is.
- Jaj, ne fáradjon vele! –szabadkozott a nő – Nem olyan nehéz! Csak egy kis kucsmagomba van benne!
- Nahát! – álmélkodott a férfi – Rendszeresen járok a piacra, de még sosem láttam, hogy ezt is lehet kapni!
- Hát, nem is onnan hozom! – mosolygott a fiatalasszony – Magam szedtem a szadai dombokon!
A férfi akkor vette csak észre, hogy a nő könnyű, régen pionyerkának nevezett turistabakancsot visel, a hozzávaló, norvégmintás gyapjú zoknival, felette meg feszes, térd alá érő, legombolt szárú, feszes kordnadrágot, mely kiemelte karcsú combját és feszes csípőjét.
- Egy ilyen csinos hölgy nem fél egyedül az erdőt járni? – évődött a férfi.
- Ki mondta, hogy egyedül? – replikázott a nő, de hamar rájött, hogy válasza félreérthető, így hozzátette – Van két idősebb baráném, velük járok gombászni. Jaj lenne annak, aki három olyan boszival kikezdene, mint mi hárman! Maga meg mit cipel? Jézus, valami mozog abban a zsákban!
- Tudja, csókolom, a nagybátyámnál voltam vidéken és az öreg rám tukmált két növendék nyulat! Azt mondta: vagy adjam oda húsvétra valami rokongyereknek ajándékba, vagy egyem meg ebédre! Csak az a feneség…
- Hogy attól tart, a gyerekek családja kidobja magát a nyuszikkal együtt, nemde? – kuncogott az asszonyka.
- Honnan tetszik tudni? – csodálkozott el a férfi.
- Ó, ismerős nóta! Ha gyereknek adja ajándékba, az egy napig örül neki, de aztán a szülőre marad a gond, aki meg nem tud vele mit kezdeni. De pont a gyerek, aki megunta rég az élő játékszert, kikel magából, ha le akarják vágni… Róka-fogta csuka szitu… Nos,ha nem akarja szegényeket a parkban elengedni, ahol előbb-utóbb valami kóbor kutya végezne velük, akkor csak kénytelen lesz levágni! Minél előbb, annál jobb, mert úgy jár, mint én tavaly az Öcsivel!
- Hát az meg kicsoda?
- Elkövettem karácsonykor azt a butaságot, hogy vettem magamnak egy élő törpeharcsát! Engedtem neki a kádba vizet, ott úszkált nagy vidáman benne, én meg nézegettem sokszor egy félórán át, még beszéltem is hozzá. A végén persze, úgy megszerettem, hogy nem volt szívem kupán vágni és megsütni az ünnepi vacsorára. A végén, mikor már pár napja se fürdeni, se beáztatni nem tudtam tőle, kivittem a folyóhoz és elengedtem…
- Szóval vigyázzon, maga ne járjon így! Inkább vágja le hamar, mielőtt megkedveli őket! Estére már csinálhat egy jó paprikást belőlük!
A férfi elgondolkodott.
- Azt hiszem, igaza lehet, kedves … izé…
- Barta Ibolya vagyok… a volt férjem nevét viselem, az egyetlen használható dolgot, amiért hálás vagyok neki. Ugyanis a lánykori nevem Piros volt. Képzelheti, mit csúfoltak vele…
- Nohát! Mondhatnám, sorstársak vagyunk! Én meg László Ulászló vagyok! De ha lehet, ez maradjon köztünk! Inkább szólítson csak László Lacinak…
Ezen jót mulattak, aztán a beszélgetés visszakanyarodott a nyulakhoz.
- Az a gondom, hogy mi annak idején mindig öcsémmal ketten vágtuk le a nyulakat. Egyikünk tartotta , a másik meg elvágta a nyakát és lehúzta a bundáját. Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá egymagam! Magácskát meg mégsem kérhetem meg, hogy segítsen…
A nő elmosolyodott.
- Már miért ne? Falusi lány vagyok, nem afféle flaszteron felnőtt nebáncsvirág! Tudja mit?
Lepakolok, átöltözök és egy jó félóra múlva bekopogok magához.
Megegyeztek. A dolog meglepően simán ment. Az alkalmi szövetségesek meglepően összehangoltan mozogtak a konyhában. A nyuszik sorsa gyorsan beteljesedett, egy jó óra múlva már szépen megtisztítva, feldarabolva várakoztak a húsdarabok egy zománcos tálban.
- Mi legyen belőle? – érdeklődött az asszony.
- Nem is tudom – tanácstalankodott a férfi – Talán hozok egy vadasmártás a kisboltból…
- Mondok jobbat! – vette át az irányítást a nő – Fogja a tálat és jöjjön föl hozzám! Jobb szeretek a saját edényeimmel ügyködni. Készítek magának egy gombás nyúlpecsenyét!Legalább a gombám se romlik meg, az egészet most nem tudnám lefagyasztani, mert már a múlt héten teliraktam a hűtőmet!
Az étel mesés lett. Az asszony gusztusosan kitálalt mindkettőjüknek, a köretet megkoronázta egy-egy szép hússal és körülrakta a párolt kucsmagombák süvegével.
A férfi gyönyörködve nézte a terítéket.
- Hát, jól összeraktuk, amink van! – buggyant ki belőle a suta vallomás.
Az asszony felkacagott, aztán elpirult.
- Az még odébb van… - suttogta, szinte csak magában.
De az ebéd után az is összejött.

Vízhordók

2012-02-12T07:29:00.002+01:00

Pendülnek a kannák, szép parasztmadonnák
lármás raja indul az artézi kútra,
csivitelő csapatként csacsogva gyűlnek,
lassan ráfordulnak a forráskúti útra.

Mikor odaérnek, sorba rendeződnek,
zúg a kút, bőséggel adja a vizet,
túlcsordulnak lassan a ceglédi kannák,
sóhajtva elindul haza a menet.

Nem pereg a szó, elhallgat a nóta,
nyögve cipelik már súlyos terhüket;
pár üde perc után megint csak a munka!
Elszállt a töltésnyi pletykaszünet…

Kedvenc pipim :) 3.

2012-02-10T13:31:00.002+01:00

Kedvenc pipim:) 2.

2012-02-10T13:26:00.000+01:00

Nyúl, lábasban feltéve

2012-02-10T08:17:00.002+01:00

Kedvenc pipim :)

2012-02-10T08:12:00.000+01:00

Egy régi főzőműsor emlékére

2012-02-09T06:02:00.002+01:00

Volt vagy húsz éve, mikor egyszer rácsodálkoztam az RTL tévécsatornán egy francia kulináris sorozatra, melynek címe Cuisine de Musquetairs volt. Egy nagy darab, jóhumorú hölgy (Maité) vitte benne a prímet. Barátnőjét egzecíroztatva és alapjában neki magyarázva főzött mindig egy kiadós fogást. Francia sorozat lévén, természetesen francia ételek kerültek mindig terítékre. De milyenek! Nem az előkelő, flancos éttermekben elénk kerülők, hanem a francia vidék, Burgundia, Normandia, Elzász és a többi tájegység hagyományos, rusztikus, mondhatnám parasztos ételei. Nagyjából olyanok, amilyeneket a nagyétvágyú Porthos ehetett annak idején cimboráival valami félreeső fogadóban.
Számomra akkor hihetetlennek tűnő, elképesztő alapanyagbőség, számos különleges zöldség, húsféle hevert mindig Maité jókora asztalán és a hölgy bőkezűen adagolta őket ételeibe. Máig emlékszem, hogy felhördültem, mikor először láttam azt a hanyag löttyintést, mellyel egy serpenyőben rotyogó ételt márkás Armagnac-kal megtisztelt a szakácsné és a lángok magasra csaptak a tűzhelyen. Szegény apámnak is összefutott a nyál a szájában, mikor amúgy mellékes hozzávalóként egy hatalmas, érett libamájből egy kétujjnyi szeletet kanyarított le laza nonchalance-szal.
Sajnálom, hogy akkoriban nem volt lehetőségem rögzíteni a rendre sorjázó adásokat.
Biztosan mindmáig ott sorakoznának a kazetták a polcomon és előbb-utóbb minden recept kipróbálására sor került volna.
Azóta persze, szinte hemzsegnek a főzőműsorok a csatornákon, ha körülkattintgatok a távirányítóval, minden időben, éjjel, nappal, újévtől szilveszterig ráklikkelek valamelyikre.
De ezt a sorozatot azóta is nosztalgiával emlegetem. Így most, hogy szinte véletlenül egy afféle összefoglalót találtam róla a neten, hát én is megragadom az alkalmat, hogy szerény megemlékezés gyanánt felidézzem.

Bêtisier Cuisine des Mousquetaires (partie 1) Vidéo COLOMBAT sélectionnée dans Replay TV

Fürjreceptek

2012-02-08T09:23:00.005+01:00

Nem szoktam "natúr" ételrecepteket közölni, és ezentúl sincs szándékomban. De most egy kedves, régi ismerős, aki egy biofarmról fürjeket kapott (munkabér helyett...), megkért, hogy adjak neki tippeket.
Fontos megjegyezni a körülményt, hogy a nyersanyag tenyésztő telepről származik, ugyanis ez a kedves kis madárka védett. Ami fogyasztásra kerül, az nem is a nálunk honos fajta, hanem a japán fürj. Ennyit az ismeretterjesztésről, és most itt vannak a tippek:

A megkopasztott madárkákat minden esetben jól meg kell tisztítani a kis tolltokoktól, célszerű hideg vízzel jól lemosni, lecsöpögtetni-leszárítani, kívülről sóval-borssal bedörzsölni, a hasüregbe majorannát hinteni! Egy személyre általában két madarat számítsunk!

Tepsifürjes:
Hozzávalói: 8 fürj, 20 dkg kolozsvári szalonna, csontlé, majoranna, bors,só
Elkészítés: tisztítás, sóval bedörzsölés, borssal, majorannával fűszerezés után a mellrésznél egy-egy vékony szelet szalonnával jól körültekerem, fogvájóval rögzítem. Tepsibe téve, kevés olajat és csontlét (zöldséglét, húslét) aláöntve, forró sütőben, többször locsolgatva szép pirosra sütöm a madárkákat.
Köret: angolos kelbimbó, gombás kukorica vagy más, kipróbált párolt zöldségköret, vagy gombás rizs.
Díszítés: keményre főzött fürjtojások, kis koktélparadicsomok vagy más, egyéni ötlet szerint

Gyöngyfürjes:
Hozzávalói: 4 db fürj, 25 dkg gyöngyhagyma (konzerv is lehet), 10 dkg füstölt szalonna, csontlé vagy húslé, 25 dkg vegyes leveszöldség. 1 nagy fej vöröshagyma, petrezselyemzöld, só, bors
Elkészítés: a karikára vágott hagymát zsíron megpárolom, a felaprított vágott vegyes zöldséget hozzáadom, ráhelyezem a fürjeket és fedő alatt együtt megpárolom.Serpenyőben a gyöngyhagymát vajon átpirítom, sózom, borsozom és petruska zöldjével meghintem. A fürjeket félbevágom, tálra helyezem, mellérakom a párolt gyöngyhagymát és a köretet.
Köret: bő zsírban kisütött burgonya (a csúcs a kiflikrumpliból készített roseibni!) vagy rizi-bizi.

Zöldfürjes: Hozzávalói: 8 db fürj, 1 csomó zöldhagyma, ˝ csokor petruska, 1 csomó kapor, tárkonylevél,vörösbor
Elkészítés: a megtisztított, befűszerezett fürjecskéket felforrósított olajban átsütöm. Meghintem az apróra vágott zöldfűszerekkel, lelocsolom a vörösborral és fedő alatt, lasú tűzön puhára párolom.
Köret: héjában megfőzött, majd serpenyőben megpirított burgonya.
Díszítés: fejes saláta, paradicsom szeletek

A fotó nem a receptek egyikének illusztrációja. De tanulságos megnézni, mert így a görög szőlőszemekhez jól látszik a madárka mérete!

Főzőtanfolyam kezdőknek! :)

2012-02-08T07:39:00.003+01:00

A mai tananyagunk a tojás feltörése! Ezt, a sütés-főzés során sokszor megkerülhetetlen műveletet csatolt videomellékletünk szemlélteti.
Megjegyezzük, hogy ezúttal csak a legelterjedtebb módszert, a kemény felülethez való odaverést ismertetjük, a szakma szupersztárjai által alkalmazott, egykezes, tenyérben összeroppantós és kicsurgatós technikára csak a második évfolyamos hallgatókat oktatjuk. Jó tanulást, kitartó gyakorlást kívánunk!

Marketing osztályunk közleménye: az előző szemináriumok oktatófilmjei közül még kaphatóak az előadások helyszínén a következők: "A víz felmelegítése", továbbá "Sózás kézzel, kanállal és sótartóból".
A "Hogyan fenjük meg a konyhakést?" c. oktatóanyagot a rendőrség kérésére bevontuk, mivel néhányan a belőle elsajátítható ismeretekkel sajnálatos módon visszaéltek. A már értékesített lemezeket visszavásároljuk!

Etetés

2012-02-08T07:19:00.000+01:00

Éj leple alatt lopakodó nassolók, ide!

2012-02-07T23:16:00.000+01:00

Múlt századi zenéimből (Nashville Teens)

2012-02-07T20:55:00.001+01:00

Svédgomba

2012-02-07T18:39:00.002+01:00

Az ebédlőt a szokottnál később nyitották ki. Az ajtó előtt addigra már jókora csődület támadt. A két öreg hiába volt ott tíz perccel a nyitás előtt, mikor a kétszárnyú ajtó végre kitárult és a tömeg benyomult az előtérbe, a fiatalabbak, fürgébbek vagy erősebbek zöme elébük furakodott már. Egymás kabátujjába kapaszkodtak a tülekedésben, így sikerült végül megtalálni a helyüket a sorban, mely lassan beindult, ahogy az emberek megkapták adagjukat.
- Maga látja, mit osztanak ma?
- Innentől még nem. De nem is bánom, később ér csalódás.
- Csalódás?! Örüljünk, hogy egyáltalán adnak valamit! Az egytálételeik néha egészen ízesek.
- Persze, igaza van. De mit csináljak, ha én már reggel arra ébredtem, hogy ma svédgombát ennék!
- Az meg mi a csoda? Ja, rémlik már! Olyan paradicsomos gombasaláta, nem? Egyszer, a régi cégemnél volt valami jubileumi állófogadás és ilyennel ettem le az egyetlen rendes nyakkendőmet!
- Gondolom, mit szólt az asszony…
- Akkorra már otthagyott a dög! Ráadásul pont a művezetőmmel szűrte össze a levet!
Mindegy már… De mondja, mitől volt „svéd” az a saláta? Ezt már akkor se tudtam megfejteni!
- Na látja, ezen már én is törtem a fejem. Ugyanis Skandináviában nemigen találkoztam ezzel az előétellel. Viszont Moszkvában gyakran adtak, mikor kint dolgoztam a 80-as olimpiára épülő szállodákon. A menzán is sokszor volt, de még az utcai büfékben is árulták. Szóval én azt hiszem, hogy a svédgombát végül is az oroszok találhatták fel, csak mi, magyarok kereszteltük el svédnek.
- Ennek vajon volt az értelme?
- Tudja a fene! De gondolja meg, mi a zsidó tojást is lengyel tojásnak hívjuk… Biztos jobban fogyott a saláta az Imbisz büfékben svédgomba néven, mintha mondjuk orosznak vagy ukránnak hívták volna.
- No, akkor tényleg lehet, hogy rájuk romlott volna a készlet! Jut eszembe, hogy mikor a Skála megnyílt Pesten, a kutyának nem kellett a román flaneling! Aztán Demján körüljárt és ráíratta, hogy „import ing” és máris elkapkodták, mint a cukrot!
- Hát, hiába, nagy „lengyel” volt ez a Demján már akkor! – jegyezte meg az alacsonyabbik öregúr, hamiskásan hunyorogva társára.
- De ő nem is a máltaiaknál vacsorál! – tódította a másik.
Nevetgéltek. Lassan közeledtek már a pulthoz, mely mögött két izzadó szakácsné osztotta a tarhonyáshúst.
- Szóval, én egyszer, még Moszkvában megkérdeztem a szállásunkon a gyévuskát, hogy miért adnak olyan sokszor paradicsomos gombasalátát vacsorára? Igaz, nem sajnálták, jó nagy adaggal jutott mindenkinek, de azért az mégse rendes, magyar gyomorba való koszt. Bár én mindig összeszedtem a mellé adott citromkarikákat, a szobában főztem vele egy jó teát és lenyomattam az egészet egy zsírosdeszkával. Úgy már el tudtam aludni…
De majd kiment a fejemből! Szóval a gyévuska valami olyasmit mondott, hogy a gomba bőven terem az erdőben, paradicsomkonzervet meg küldötök ti! Ami azt illeti, akkor még sok mindent exportáltunk oda…
- Hát, ha magamból indulok ki, én sok mindenféle ételt el tudok képzelni gombából, momentán svédgombára nem gondolnék az első körben. Igaz, baromi egyszerű lehet megcsinálni…
- No látja! Én is azt hiszem, hogy ilyet azok készítenek, akiknek kevés az ötletük, de bővében vannak gombának! Ami azt illeti, én sokszor csináltam magamnak, mert tényleg egyszerű és kevés pénzből kijön.
- Szóval, az ember vesz magának egy negyed kiló kemény húsú, friss sampinyont a piacon… jelzem, volt idő, mikor szedtem magamnak, ha olyan környéken dolgoztam. A ruszkiknál eléggé kitanultam a gombászást. Már csak azért is, mert az ottani nőkkel nemigen tudtunk hova menni, mint az erdőbe… és akkor mindegyik kihasználta az alkalmat arra is, hogy szedjen valamit. Áfonyát, vagy gombát leginkább! De régen is volt!
Az öreg elhallgatott egy pillanatra, de aztán újra belekezdett.
- Ott tartottam, hogy a gombát alaposan mossuk meg, majd szeleteljük fel! Adjunk hozzá egy kevés apróra vágott hagymát, és egy kis olajon, fedő alatt pároljuk addig, amíg el nem fövi az összes levét. A zsírjára sütött hagymás gombához tegyünk 2-3 evőkanál paradicsompürét, vagy amennyi van a dobozban, mert az úgyis kárba vész, ha otthagyjuk.
- Nekem egy időben mindig volt otthon szőlőcukrom, mert a csóró sportegyesület csak azt tudta osztani kalóriapénz helyet, no abból is tettem bele, hogy a paradicsom ne legyen savanyú! Aztán picit megsóztam, megfűszereztem. Mikor mivel, bazsalikom, kakukkfű az jól ment hozzá, bár az ízt a legjobban a megpörkölt és összetört babérlevél hozta ki. Míg bírta az epém, mindig meg is borsoztam, és pár csepp citromlevet sem sajnáltam tőle. Aztán felöntöttem vízzel, néha, ha maradt ebédről, akkor egy kis csontlevessel, amiből kiettem már a tésztát. Lassan beforraltam és kész is volt! Persze, nem ártott hűtőben másnapig érlelni, úgy volt jó igazán. Nem halad ez a sor! Mi van?
- Most hozzák az újabb adagot! Így legalább melegebbet kapunk!
- Ja, látom már! Aztán, pár éve összeálltam egy nővel, aki egy kifőzdében volt konyhalány. Mindig tudott hozni onnan maradék ételt, de vasárnaponként maga főzött nekem. Na, ez a Fruzsina a svédgombából mindig kifelejtette a bazsalikomot, pedig abból mindig volt egy cserépben a konyhaablak párkányán. A kakukkfüvet bezzeg nem sajnálta! És mert ő savanyúan szerette, hát külön reszelt bele citromhéjat és legalább egy kanállal még a levéből is tett bele. Nekem így nem ízlett annyira, de nem azért mentünk szét végül. A fiánál megszületett a harmadik gyerek, ő meg lement hozzájuk vidékre pesztrának, ingyen cselédnek…
- Vegyen kenyeret is mellé, papa! – szólt rá szigorúan a terebélyes ételosztó, mikor az öregúr végre sorra került – Nehogy utólag jöjjön vissza érte, és feltartsa nekem a sort!
- Inkább egy kis előételt ennék! – mondta csendes malíciával az öreg és ártatlan arccal benézett a szétnyíló köpeny által közszemlére tett terjedelmes keblekre.
Az asszony, elkapva a pillantást, zavarba jött egy minutára, de hamar feltalálta magát.
- Az előétel az megvolt már magának a Krisnásoknál, fater! Mondta a főnökasszony, hogy maga mindig ott kezdi az ebédet!

A Tél örömei (8.)

2012-02-07T11:38:00.005+01:00

Kinek nem esik jól a ránkszakadt hó ellapátolása közben (vagy akár helyette! :) egy pohár forralt bort megiszogatni?
Tőlünk északabbra, ahol a sörivás elterjedtebb, mint a bor élvezete, bizony előfordul, hogy nem borból, hanem sörből készül a felmelegítő ítal (általában édesebb fajtákból, olyasmikből, amilyeneket főleg a belgák főznek, és pont ugyanazokkal a keleti fűszerekkel, mintha csak bor lenne az alapanyag).
Nemcsak a szlovákok, csehek, hanem a lengyelek is kedvelik az így készülő lélekmelegítőt, ők grzane piwo-nak hívják.
Most már csak azt nem tudom, hogy a képen látható, kebelben dús lengyel pani
a sörét melegíti ilyen ötletes módon, vagy a forralt sör melegíti őt?

Káposztás tésztával töltött kacsa

2012-02-07T08:39:00.003+01:00

- Mit főzzek a névnapodra, vén lókötő? – kérdezte az asszony.
- Emlékszel, mi volt a Gádorosék ezüstlakodalmán, a györöki hegyen?
- Persze! Mi, asszonyok kemencében sült, káposztás cvekedlivel töltött kacsát csináltunk. A sok kapatos pasi meg vörösboros pincepörköltet akart összeügyeskedni. Aztán úgy megpocsékolták Miska testes borával az ételt, hogy csak a mezőőr tudott enni belőle!
- Annak bádogból volt a gyomra, meg a garatja! Törkölyből is becsókolt egy litert, szeme se rezzent. Mondta is: „Egyszer ittam rossz piát életemben, de arról kiderült, hogy akkumulátorsav volt!”
Nevettek.
- Persze, hogy a pörköltet ki kellett önteni, a négy kacsa már kevés lett! A Miska tajt részegen gurult le a faluba, hogy hozzon utánpótlást.
- Klári frászban is volt, hogy visszaér-e épségben!
- Szegényeket akkor láttuk utoljára! Két évre rá elmentek... A fiúk elkótyavetyélték a szőlőt, most kemping van a helyén. Semmi se a régi már!
- Éppen ezért – mondta dacosan a férfi – az a cvekedlivel töltött kacsa ... az legalább legyen pont ugyanolyan!

Katonásdi

2012-02-07T07:15:00.005+01:00

A hiradóban katonai témájú riport megy. Ketten nézzük, a Kicsi, meg én. Terepszínű, őszi álcaruhába bújtatott hadfiak állnak feszes vigyázzban. Valami aktuális főember tart szemlét felettük, lelkesítő szózatot is mond nekik, szimbolikus lózungokkal és pártpolitikai patentokkal kevert, komikus bikfanyelven.
Úgy tűnik, odafenn azt találták ki, hogy a korábban kirúgott, lenyugdíjazott hivatásos katonák egy részéből tartalékos haderőt szervezve kívánják visszaterelni őket a "munka világába". Ahogy a katonának már kissé élemedett korú veteránokat elnézem, jobban el tudom képzelni őket, amint egy-egy supermarket polcai közt sétálgatnak biztonsági őrként, mint éles harci helyzetben, lövészárokban, fedezékben kuporogva vagy gyalogsági roham közben, de ez legyen mások gondja.
A kicsi úgy tűnik, elunta a hosszúra nyúlt képriportot, előbb csak feszeng, mocorog, aztán lecsusszan a tévé előtti kanapéról és kimegy a konyhába. Hallom, amint tesz-vesz, és pont úgy magyaráz, mint ahogy a magányos gyerekek szoktak valami szerepjáték közben.
Kiballagok utána én is. A hokedlire csak úgy hanyagul odatett fonott kosár már ki van ürítve. Tartalma feszes rendbe állítva sorakozik a vágódeszkán.
- Húzd ki magad, állj egyenesen! - egzecíroztatja az egyik pohos tinórút a kisunokám - Látod, Papa, milyen szépen sorba állítottam őket?
Szeme csillog, örül, hogy egy ilyen tekintélyes csapatot "vezényelhet". Ki tudja, mi lesz ebből a lányból? Mivel ma már nők is katonáskodhatnak, még lehet, hogy afféle invalidusként egyszer még az ő vezényszavára fogok vigyázzba állni valami laktanyaudvaron? :)

Korhelyleves

2012-02-06T18:52:00.002+01:00

Vénségükre összeköltöztek. Egyikük agglegény volt, a másik özvegy, egymáson kívül se kutyájuk, se macskájuk. Egy lakást eladtak, árából és a két nyugdíjból már könnyű volt fedezni a megélhetést. A dolog bevált.
- Mit főzzünk holnap, öcskös? – töprengett az idősebbik pénteken.
- Valami jó, savanykás, füstölt lé kéne… - vélekedett a fiatalabb.
- A fene vinné ezeket a káposztás kofákat! – fakadt ki bátyja – Régebben jóízű, házilag savanyított káposztát csináltak, birsalmaszeletekkel, csípős paprikával, babérral közte… Most meg mindből kiérzem a borkősavat! De majd körülnézek alaposan! A füstölt húst rád bízom!
Szombatra elkészült a pazar korhelyleves, házi káposztából. Volt benne minden, ami kell, füstölt csülök, kolbász, virsli, még répa és uborka is került bele a fokhagymán és chilin kívül. Pogácsát vettek mellé.
- Valami csak hiányzik! – mondta a fiatalabb, mikor letette kanalát.
- Na ja! – vette a lapot bátyja – Nem rúgtunk be előtte! Pedig a korhelyleves másnap reggel jó igazán!

Vihar - képben és zenében

2012-02-06T15:22:00.000+01:00

Pizzacsónak - egyperces gasztronovella

2012-02-06T15:12:00.003+01:00

Mikor megkapta a munkát, még azt hitte, sokkal könnyebb lesz. Hiszen lánykora óta sütött-főzött, ő látta el a családot. Sokszor volt főzőasszony lagziban, összejöveteleken, falunapon. Húsz gyereket és a kísérőket ellátni egy hétig, nem tűnt megerőltetőnek. Nem gondolta volna, hogy úgy várja majd a hétvégét, mint a megváltást. Mert a gyerekek válogattak! Hiába tette bele szívét-lelkét a főztjébe, az elkényeztetett kölykök kedvetlenül turkáltak, a zöldséget, húst kipiszkálták a tányér szélére és alig várták, hogy felugorhassanak az asztal mellől és a maradékot a moslékosba löttyintve, mehessenek dolgukra.
- Mit nem adnék egy pizzáért! – sóhajtott füle hallatára egy kis szöszi. Ez szöget ütött fejébe. Másnap nekiállt, gyúrt egy krumplis tésztát, csónak formájú darabokra vágta és megtöltötte a fasírtba szánt darált hússal, a levesből kimentett gombával. Megszórta sajttal, adott mellé bőven ketchupot. Az asztalnál üdvrivalgás tört ki.
Elmosolyodott, de mikor megkérdezték, jövőre is eljön-e főzni, szomorúan megrázta a fejét.

Egy régi dal a Quimbytől - Kaviár és bor

2012-02-06T13:51:00.002+01:00

Téli dalok kedvenceimtől

2012-02-06T13:39:00.001+01:00

Vasúton Zebegény felé

2012-02-06T08:17:00.002+01:00

Meredek hegyoldal,
komor kőfal tör az égnek.
A túlpartról dóm ősi átka les…
Mi ez a szörnyű hely?
(Ja, Dömösi átkelés?)

( A hajdani kéttornyú, háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó dömösi, román stílusú templomnak, valamint a déli oldalán álló egykori királyi kastély, és a prépostság épületének napjainkra csak alapfalai maradtak meg. A templom megemelt szentélye alatti altemplom azonban fennmaradt viszonylagos épségben. A területen 1970-es években Gerevich László régész végzett ásatást. A rommaradványok és a korábban már múzeumokba szállított kőfaragványok lehetővé tették az altemplom hiteles helyreállítását.)

Pirítós gombaraguval

2012-02-06T07:43:00.004+01:00

Ahogy vannak "zöldujjú" kertészek, akiknek a néphit szerint "elég az ujjukat a földbe nyomni" és máris virág nyílik, zöldség, gyümölcs terem a nyomában, úgy vannak istenáldotta szakácsok is.
Nem a média által agyonsztárolt, világszerte ismertté tett séfekre gondolok. Hanem a konyha jókedvű robotosaira, a mindennapi háziasszonyokra, akiknek sokszor szűkös anyagiakból, nehéz körülmények közt kell előteremteni a mindennapi menüt, betömni az éhes szájakat. És mégsem keserednek el, savanyodnak be (hogy az ízeknél maradjunk!), hanem jókedvűen, sokszor hihetetlen ötletesen kevernek, kavarnak, variálnak és minden körülmények között feltalálják magukat. Nem gond, ha váratlan vendég toppan be, éhes nem marad náluk! Napszaktól függetlenül elővarázsolnak valamit, amit az asztalra tehetnek. És ha netán a tegnapi vacsora maradéka lényegül át egy egyszerű ötlettel meleg reggelivé, az megmarad az ő titkuk: a lényeg, hogy a vendég jóllakottan álljon fel az asztaltól, magában így morfondírozva: "Nahát, ezt nem gondoltam volna reggel hatkor!" :)

Sült csirke zöldségágyon - egyperces gasztronovella

2012-02-06T06:55:00.002+01:00

- Felugorhatnánk holnap délután a Fruzsival? – kérdezte zavartan nagynénjét a „gyerek”, a másodéves mérnökhallgató. A tanti megértően bólintott.
Kedvelte a kislányt, más volt, mint akiket eddig Zsolt társaságában látott.
- Ez igazi feleségnek való! – gondolta magában, aztán mosolyogva így szólt – Gyertek csak, fiam! Kár, hogy nekem orvoshoz kell mennem, gyógyszert íratni…
Ez kegyes hazugság volt, már kiváltotta a havi adagot.
– Itt a kulcs, ha elkerülnénk egymást, dobd be a postaládába!
Másnap csirkét sütött, zöldségágyon. Magának csak combot szokott venni hozzá, de most egész csirkét vásárolt és a zöldségekből is bővebben. Mikor elkészült, mennyei illata volt. Összefutott a nyál a szájában, de nem ült le enni.
- Lekésem a „rendelést”! – somolygott. Írt egy cetlit, hogy „kaja a sütőben” és elkocogott.
Mikor hazaért, már nem voltak ott. Üres lakás és tepsi várta.
- Ízlett a főztöm! – gondolta örömmel és leült nosztalgiázni az ételszagban, melybe a szerelem tünékeny illata vegyült.

Hűtőmágnes

2012-02-06T05:13:00.004+01:00

A szomorú szemű, fáradt fiatalasszony mély levegőt vett, aztán elszántan belökte a kulcsot a zárba és el is fordította. Az ajtó kitárult, a nő belépett. A lakásban csend honolt. Lerakta a magával hozott szatyrokat a konyhában, aztán rögtön, titkolt reménykedéssel, ám némi félelemmel is eltelve besietett a hálóba. Az öreg még aludt, láthatóan nem volt semmi baja, oldalán a paplan egyenletesen emelkedett és süllyedt.
Ibolya megkönnyebbülten sietett vissza a konyhába, ahol holmiját hagyta. Óvatosan, hogy zajt ne csapjon, kipakolt mindent a konyhaasztalra. Agya közben, mint a taxaméter ketyegett, összeadta a felhozott dolgokat, mintha csak régi munkahelyén, a kis élelmiszerbolt kasszájában ülne még mindig és rutinosan ütögetné be a tételeket.
Tegnap este már nem volt ideje mindent elkészítenie, így most kapkodnia kellett. Várta már a társasház lépcsőházának takarítása, a kukamosás, társának ellátása és még ezer más teendő.
- De jó lenne, ha eljutnék ma fodrászhoz is! – futott át agyán a gondolat.
Keze közben fürgén járt, készítette a napi szendvicseket. Kiismerte már régóta az öregúr ízlését. Tudta róla, hogy bolondul például a svédgombáért, a paradicsomos és a majonézes dolgokért. Lehetőségéhez képest igyekezett a kedvére tenni, bár az ő Sanyija néha morgott, hogy miért is kell neki más gusztusa szerint ennie, holott ő mennyit belead a közös kosztba!
Ez ugyan messze nem volt igaz, Ibolyának minden hónapban jókora összeggel ki kellett pótolnia a „közös” rezsiköltséget, aminek fő oka élettársának egyre növekvő igényei voltak, de eddig hallgatott.
A kenyérpirítóból kiugrott két szelet rozskenyérre ráhalmozott egy-egy kanálnyi tojásos vesevelőt, amibe, néhány lenyelt, epés megjegyzés árán belecsempészhetett két maréknyit a gondjaira bízott öregúr kedvencéből, az időben beáztatott vargányából is. Lassan tele lett a tálca. Három darab délelőttre, három délutánra… mint már hosszú hetek óta. Betette a hűtőpolcra és karórájára nézett. Sietni kell! Felrázta álmából az öregurat, kitámogatta a WC-be, kivárta, míg az elvégzi a dolgát, segített neki felöltözni, aztán besegítette szokott helyébe, a nagyszoba ablaka előtt álló karosszékbe.
Megkönnyebbülten csapta be az előszoba ajtaját, ám pár lépés után belenyilallott agyába valami rossz érzés!
- Te jó ég! A cédula, meg a mágnes!
Visszafordult, csendben kinyitotta az ajtót, belopakodott a konyhába és körülnézett. Szerencséje volt, a tegnapi cetlit hamar megtalálta a mikrosütő tetején. A piros filccel írt cédulát egy hűtőmágnessel a kivénhedt frizsider ajtajára rögzítette. Bekukkantott a nagyszobába, de ott minden rendben volt. Az öregúr egyenes derékkal ült karosszékében és az ablakon át, szigorú szemmel, folyamatosan a parkot pásztázta. A fiatalasszony végre eltávozhatott.

Az öregúr, szokása szerint, szemmel tartotta a forgalmat. Látta a kisbolt elé beálló furgonokat, azt is, ahogy némelyik borostás sofőr a vele évődő boltoslány popsijára csap. Ilyenkor rosszallóan csóválta a fejét. A hűvös idő miatt a gyalogosforgalom megcsappant, így látnivaló nemigen akadt. A felesége meg csak nem került elő, sem a boltból, sem az újságostól.
Az öregúr lassan megéhezett és egyre ingerültebbé vált. Hirtelen elhatározással kinyúlt a karosszék mellé és megragadta botjait. Kibotorkált a konyhába.
A hűtőszekrény ajtaján álmélkodva olvasta a cédulát.
”Drága szívem! A kis Eszterke hajnalra belázasodott, de Ági nem tudott vele otthon maradni! Átmentem pesztrálni a kicsit, de neked csináltam pár szendvicset! Jövök, ahogy tudok!
Csók: a Te Magdid”
Az öregember pironkodott.
- De buta is vagyok! Hamarabb ki kellett volna jönnöm!
Kinyitotta a hűtőt. Gyönyörű szendvicsek várták odabenn. Nagy nehezen kiügyeskedte a tálcát és leült enni.
- Egyre jobb szendvicseket csinál ez a Magdus! – dünnyögte magában – Hiába, no, negyvenöt év alatt csak kitanulta, hogy szeretem! És még a gyógyszeremet is kiadagolta az én csillagom… Megevett és bevett mindent, aztán nagy nehezen elvégezte a dolgát a WC-n, és eltámolygott a hálóig, ledőlni.

A fiatalasszony este az élettársával jött fel, aki mohó tekintettel felmérte, mi minden is vár majd Ibolyára, ha az öreg netán…
A konyhában felpattintott magának egy sort, míg párja rendezkedett. Közben tekintete a hűtőre siklott.
- Ugye, milyen baromi jó ötlet volt, hogy nem hagytam kidobni ezt a cédulát?! Ezek az öreg alzheimereseket mindig, újból és újból megnyugtatja egy ilyen „napi üzenet”. Ezt kitanultam, mikor a geriátrián dolgoztam vagy félévig! Látod, Ottó bácsi is milyen frankón elüldögél egész nap a székében, várva Magdi anyust, aki már két hónapja feldobta a bakancsát!
Rekedten felröhögött.
Ibolya megborzongott. Eldöntötte, hogy kirúgja ezt az önző, lelketlen pasit. Legkésőbb azután, hogy lemegy a temetés! Vagy talán pár nappal később…

Casting

2012-02-05T21:52:00.002+01:00

Ahogy dereka karcsúságát
meg tudta mutatni!
Ahogy felkattintotta mosolyát!
tündöklő lámpásként beragyogta
körötte a sötét éjszakát...)
Ahogy tágra nyílt szemmel eljátszotta,
hogy ő az, aki csak terád figyel!
Ahogy tudtodra adta, hogy őmiatta
minden férfi téged irigyel...
Ahogy le tudott ülni, lábát keresztbe vetve
(ó, a harisnyák surrogó nesze!)
abban benne volt Éva minden tudománya!

Csak az orra, az volt túl pisze...

Jó szöveg Zé-től

2012-02-05T09:02:00.000+01:00

"A "hagyományos" a "nincs más ötletem" szinonímája"

Kényeztesd a Nőt!

2012-02-05T08:46:00.000+01:00

- Reggelire Crepe Suzette?
- Jó, de ne csinálj tüzet!

Vasárnapi matiné - Kisvakond és a hóember

2012-02-05T08:27:00.000+01:00

A hó íze

2012-02-05T08:23:00.001+01:00

Kép, mert szép

2012-02-05T08:16:00.002+01:00

Hiánypótlás - gasztronovella

2012-02-05T07:29:00.003+01:00

Galagonya végre hazaért a boltból.
- Mintha egyre hosszabb lenne ez a kétszer másfél kilométer, oda-vissza! – tűnődött magában szomorkásan - Pedig a Mókus büfé teraszán még pihentem is egy keveset… igaz, csak annyit, míg megittam egy pohár sört. Hiszen iparkodni kellett, hogy a friss csirkemáj „szagot ne kapjon” ebben a hőségben!
Jóleső megkönnyebbüléssel letette a hokedlira a bevásárló kosarat és mindjárt neki is állt kipakolni belőle. A résnyire nyitva hagyott ajtó hirtelen kitárult. Galagonya elmosolyodott.
A küszöbön a házi kedvenc, Mirci hercegnő, a gyönyörű ezüstszürke tonkinéz macska nyújtózkodott és látványosan ásított, mint aki nem is akar már annyira bejönni.
- Bámulatos, hogy ennek a jószágnak micsoda kifinomult szaglása van! A máj még aligha kapott szagot, de ő igen! – gondolta az öreg – Ki tudja, hol szunyókált éppen a kertben, ám mikor megorrontotta kedvenc csemegéje, a csirkemáj illatát, máris itt termett!
- No, gyere, te éhenkórász, kapsz egy kis májat! – szólt hangosan.
A cica helyeslően dorombolt, miközben bemutatta szokásos szertartását, melyet gazdája már régóta „májas nyolcasnak” hívott. Az asztal előtt álló a májdarabokat rakosgató öregember lábait előlről, hátulról kerülgette, hozzájuk dörgölőzött, majd türelmét vesztve és éles karmait a gazda lábába mélyesztve felágaskodott, megpróbált jobb rálátást szerezni az ínycsiklandó falatokra.
- Auú! – jajdult fel az öregember – Várjál már, te pákosztos! Kapod már, kapod már…
A kis tányérkán már négyfelé vágva hevert a cica jussa, a legszebb darab. Galagonya felnyögve lehajolt és a tányérkát az ajtó mellé, a padlóra tette, szokott helyére. A macska mohón nekiesett kedvenc csemegéjének.
Az öreg ekkor hallotta meg a kiáltást a kapu felől.
- Ki a csuda jöhetett? Ma nem várok se postát, se barátokat… Kisietett.
Régi barátja, Gazsi állt a kapunál, arcán titokzatos mosollyal. Gazsi afféle határt járó ember volt és gyakran megörvendeztette Galagonyát egy-két „útjába kerülő” dologgal, a folyó vagy az erdő adományaival. Jó szívvel osztotta meg barátjával zsákmányát mindig, bár elvárta, hogy gesztusát illően honorálják. Mentségére szolgáljon, pénzt sosem kért, nem fogadott el, de egy pohár bornak, stampedli pálinkának, vagy egy darab lepénynek mindig megörült.
- No ide figyuzz, Gonya, mit hoztam neked!
Furcsa szerzet került elő a rongyos hátizsákból, Galagonya álmélkodva nézte.
- Mi a csuda ez? Tán tapló?
- Májgomba! – súgta áhítattal Gazsi – Megpárolva jobb, mint a borjúmáj!
És már kezdte is sorolni, hogyan is kell elkészíteni a ritkaságot, amilyet Galagonya még sosem látott.
- Látott, ez a része tapadt a fához. Ezt vágd majd le, mert szívós, fás maga is. A szivacsos részektől is takarítsad meg, mert azok bizony főzés közben elnyálkásodnak! De majd úgyis adja magát, meglátod! No, ég áldjon, a Gézával megbeszéltük, hogy délután és este nagy pecázást csapunk. Tudod, a halőr most a húga esküvőjére hivatalos, így a magunkfajtának is szabad a vásár! – kacsintott, megbökte zsíros kalapját és már ott se volt.
Galagonya, kezében a májgombával visszaballagott a konyhába és nekiállt, hogy a végighallgatott instrukciók alapján elkészítse barátja receptjét. A tisztítás után ugyan nem sok maradt a májgombából, de azért kipótolta azt a húszdekányi mennyiséget, melyet a Hercegnő, kihasználva gazdája távollétét, kéjes örömmel elfogyasztott.

Gombacurry naan kenyérrel

2012-02-05T03:31:00.007+01:00

Őrjítő csípősre fűszerezett gomba
ízei robbannak szádban, mint a bomba;
nem sokat enyhít a curryn a kenyér,
míg India üzenete gyomrodba leér;
lángol nyelőcsöved, s az egész alsó traktus
vad görcsökbe rándul:
ha tudsz még, hát most fuss!

Húsos palacsinta - egyperces gasztronovella

2012-02-04T21:01:00.000+01:00

A kisváros új élelmiszer áruháza nagy csinnadrattával nyílt meg. A polgármester a joviálisan mosolygó menedzserek társaságában avatta fel, elhangzottak a szokásos beszédek, a létesítmény még egyházi áldásban is részesült. Amikor a csillogó üvegajtók végre kinyíltak, az addig türelmesen várakozó tömeg megvadult, az emberek egymás sarkát taposva igyekeztek minél hamarabb a megrakott polcokhoz hozzáférni, hiszen a sajtó már hetek óta kecsegtetett mindenkit a fantasztikus nyitási kedvezményekkel. Az asszonyt úgy sodorta a sokaság, mint levelet a víz. Őt is elragadta a vásárlási láz, bár nem tudott válogatni a tülekedésben. A polcok rohamosan ürültek, a tömeg miatt az alkalmazottaknak esélye sem volt, hogy fel tudják tölteni őket, karbatett kézzel nézték az őrjöngést, arcukra kiült a megvetés. Az asszony végül négy löncshús konzervet zsákmányolt. Egyet elvitt a gyerek kirándulásra, kettőből milánói makarónit csinált. Az utolsót bekeverte palacsinta tölteléknek. Örült, hogy elfogyott végre.

IL TRENO 17.

2012-02-04T20:20:00.001+01:00

Let it snow

2012-02-04T12:53:00.003+01:00

Hát, ugyebár tél van... itt az ideje, hát legyen HÓ! De ennyi, amennyi a fölöttünk tornyosuló felhőkből lehull nemsokára, minden jel szerint?! :)))

Minden esetre, aranyoskáim, én már bespájzoltam, kamrám, hűtőm feltöltve! És amilyen csúszós itt a lépcső, a járda, nem is igazán kívánom kidugni a nózimat a(z egyelőre hálistennek még tűrhetően temperált) kuckómból!
Vigyázzatok magatokra a hétvégén!

Lucskos káposzta - egyperces gasztronovella

2012-02-04T10:33:00.008+01:00

”Dobó fiam! Nem tudom a névnapot megszervezni, téged bízlak meg vele. Ragaszkodom hozzá, hogy nélkülem is meg legyen tartva! Kulcsok mellékelve. A húsok a fagyasztóban, a sütéshez és a „lucskosba” valók is. Csak káposztát kell útközben venned. Azt cikkelyekbe vágva forrázd le sós vízzel, és csurgasd le! A dagadót és a szegyet is sós vízben főzd meg félig és vágd fel szépen! Olvassz zsírt, kevés hagymát piríts meg rajta, aztán rétegezd a káposztát a hússal, borsot, kaprot, tárkonyt és kötés csombort is tegyél közé. Alul-felül káposzta legyen! Ereszd fel a főzőlével, ecettel savanyítva főzd fedő alatt, de a káposzta össze ne dőljön! Ha kész, habard be jó tejfölösen, de a leve se híg, se sűrű ne legyen! A többi csibész közben sütögesse meg a karajt karbonádlira, faszén van a kamrában. Ami bort, pálinkát találtok, meg ne hagyjátok!
Ölel (volt) osztályfőnökötök”

- Ezt a levelet kaptam a közjegyzőtől, srácok! Mert hogy az Öreg tegnap meghalt...
- Akkor ez most…?!
- Nem névnapi buli, hanem halotti tor!

(az ételt "Nevamesz" főzte és fotózta, akit régen láttam már, de most talán idetalál)

Desszertmese

2012-02-04T07:01:00.005+01:00

- Szia Dodó! Mi van veled? Időtlen idők óta nem láttalak! - üdvözölte Galagonya örömmel barátját.
- Ne is mondd!- legyintett barátja - Vidéken dolgoztam egy jó hónapot!
- De jó, hogy végre találtál valamit... mostanában nem könnyű álláshoz jutni!
- Én is örültem, mint majom a farkának, képzelheted! Egy megbízhatónak látszó cég keresett szakmunkásokat felvételre. Leutaztam a jelzett napon, megkerestem az irodát. Képzelheted, az utcán kígyózott a sor! Ötösével engedtek be minket. Az igazat megvallva, nem sok reményt fűztem a dologhoz, de úgy voltam vele, próba szerencse, meg ha már rászántam a buszjegy árát... És képzeld, felvettek, elsőre!
Be is álltam a következő héten. Hamar belejöttem a melóba, kábelkötegeket szereltünk össze szakmányba... Ráadásul, adtak szállást és napi egyszeri meleg étkezést is, elég olcsón, bár előre ki kellett fizetni! Aztán, mikor lejárt a próbaidő, elküldtek indoklás nélkül! Pénzt se adtak, azzal hitegetnek, hogy majd a "központ" postázza a járandóságomat. No hiszen... csak győzzem kivárni, míg ideér a pénz a holdról!
- Akkor most le vagy égve, rendesen! - mondta Galagonya részvéttel.
- Naná! Ami azt illeti, nem bánnám, ha egy ebédre meghívnál... Tízkor kezdik el osztani a segélyt a városházán, de ez a buta gyomrom nem ismeri az órát!
- Hát, főzni nem főztem még mára, de egy tányér rétesre meg tudlak hívni, megmaradt tegnapról!
- Rétes? Imádom! Mehetünk is!
- Kávét vagy teát kérsz? - kérdezte Galagonya, miután konyhájában hellyel kínálta vendégét - Vagy tudod mit? Töltök egy bögre tejet, azzal jársz a legjobban!
Elővett egy jókora tálcát a kamrából, melyen hatalmas adag mákos rétes tornyosult.
Barátja ámultan nézte.
- Hát mekkora vendégség volt nálad, hogy ennyi a "maradéka"?!
- Hagyd el! - legyintett Galagonya - Így még sose jártam! Azzal kezdődött a dolog, hogy a lányom rámtelefonált, hogy délután felugrana a kiküldetésből hazafelé jövet, feladna valamit. Tudod, ha vidéken jár, sokszor kap vagy vesz ezt-azt, a múltkor szalonnát hozott, ami nálunk nem nagyon megy, egyszer vagy két kiló pirospaprikát, még mindig van belőle...szárazbabot, mákot, ilyesmit.
- Ja, azt is mondta, hogy három külföldi szakértő van vele és jól jönne ki a dolog, ha megkínálnám őket valami magyaros dologgal.Törtem a fejemet, hogy mi a fenét készítsek és egyszer csak beugrott, hogy ott van hat réteslap a hűtőben! Ünnepekre vettem, de aztán máshogy alakult a program. A kamrámban meg ott figyel a mák! A gond csak az volt, hogy darálatlanul! A piacon csak azt darálják meg, amit ott veszel, hát előkaptam a mákdarálómat és nekiveselkedtem! Ne tudd meg, mit kínlódtam, mire ezzel a vacakkal nagy nehezen ledaráltam az egészet - mutatta a készüléket - Látod, az a baja, hogy nem lehet rendesen az asztalhoz fogatni. Ez a gumilapos "vákumos" rögzítés nem ér egy hajítófát sem!
- Nagy nehezen elkészültem azért vele és boldogult Lili tanti receptje szerint megcsináltam a tölteléket. A réteslapokat is megkentem olvasztott vajjal, annak rendje-módja szerint, jól megraktam őket és mentek a tepsibe. Egy maradt ki, amibe nem jutott töltelék.
- Mondom magamban, ezt már csak nem hagyom meg magnak! Én úgyse ehetek édeset a cukrom miatt, hát ezt megtöltöm valami sós masszával! Előkaptam a hűtőből a túrót és a juhtúrót, amiből körözöttet gondoltam csinálni, meg egy kis krémsajtot. És eszembe jutott, hogy van még egy adag rókagomba is a fagyasztóban. Summa-summárum, összedobtam egy mesés, erdei gombás-túrós tölteléket is magamnak. Épp kisült a harmadik tepsi rétes, mikor beállítottak a vendégek! Szimatoltak is rendesen, láttam, hogy majd elcsordul a nyáluk. Feltettem egy kávét és mondtam a lányomnak, foglalja le őket addig, míg szervírozom a süteményt.
- Mikor kijött a nappaliból a csészékért és meglátta a mákos rétest, totál lefehéredett.
- Apa, az istenért! Ezek az emberek nem esznek mákot! Be is van tiltva náluk a termesztése és a forgalmazása! Ha én ezzel megkínálom őket, azt fogják hinni, hogy drogdealerek családjába csöppentek!
- Mit volt mit tenni, beáldoztam a magam kedvére készített gombás-túrós rétest. Ha láttad volna, azt hogy falták! Nem maradt belőle egy nyomorult szelettel sem... Az egyik muksó mondta, hogy ő már evett ilyet a szerbeknél és hogy ott gibanicának hívják!
Aztán elmentek, én meg itt álltam a nyakamon maradt mákossal, amire rá se tudok nézni ezek után. Tudod mit? Be is csomagolom neked az egészet, majd csak elmajszolod...

Epilógus
Délután Galagonya telefonja felzümmögött. Barátja volt az.
- Képzeld, mi történt! Állok a sorban az önkormányzat előtt a sorban, várva a segélyt. Közben persze elbeszélgettem a többiekkel, össze is melegedtem egy-két sorstársammal. Az egyik koma kérdezi, hogy mit tartogatok a szatyromban. Kisasolta a kockás konyharuhába burkolt süteményt, mikor kotorásztam a zacsiban papírzsebkendőért. Mondom neki, mákos rétes! Szó szót követett, aztán úgy adódott, hogy megkínáltam. Persze, nem csak őt, hanem a körülállókat is. Addig-addig, míg elosztogattam a rétesedet az utolsó darabig. Büszke lehetsz, ízlett mindenkinek, dícsérték nagyon!
- Na - mondom - Ezzel sincs már gond, legalább nem törődik hazafelé menet.
Közben odaérek az ügyintézőhöz, felveszem a pénzemet. Elköszönnék, de a hölgy mondja, hogy maradjak! Átszól a szomszéd irodába, onnan előkerül egy szakállas manus. Mondja, hogy látott az ablakból ételt osztani meg beszélgetni az emberekkel és kérdezi, nem lenne-e kedvem beállni az alapítványukhoz beállni önkéntes szociális munkásnak? Adnak háromszori étkezést és naponta fizetnek valami költségtérítés félét is, plusz még a munkaviszonyba is beszámít a dolog. Úgyhogy talán ki tudom náluk húzni a telet, aztán majd meglátjuk.Barátom, szívből köszönöm a rétest!

Konyhám reklámja :)

2012-02-03T18:37:00.002+01:00

Van tengeri kaviárom!
(odaadom tavi áron...)
Mellé mesés, friss lazac!
(kávém alján sincsen zacc...)

Hamburgerzsömlék

2012-02-03T15:48:00.003+01:00

"Milyen volt szőkesége, nem tudom már…" - suttogta maga elé Ármin, a pék. Lelki szemei előtt megjelent a sudár magyartanárnő, Anna, akivel rajtakapták a szertárban és a botrányt követően mindkettőjüket kicsapták a patinás gimnáziumból. Anna más megyébe költözött, Ármin meg, érettségi híján, péknek állt. Apránként megkedvelte kényszerből választott szakmáját, de azért maradt benne némi lírai nosztalgia. Tán ez okozta, hogy most, mikor a hajdani pásztoróra hölgytagjának hajszíne járt eszében, véletlen néhány fokkal lejjebb állította a nagy ipari sütőn a termosztát kapcsolóját, mint ahogy azt a hamburger zsömlére előírt technológiai utasítás előírta. Szerencsére a szigorú, de a fiatalokat megértő főnök, az öreg pékmester, miközben körüljárt, egy mozdulattal korrigálta a hibát. Így a kisült zsömlék nem lettek szőkék…
- Ezek inkább Sára, a tavaly nyári lány vörös hajára emlékeztetnek!- tűnődött el Ármin, miközben kiborította a kosárba a kisült zsemléket.
- De azért, bármi történt azóta… Anna örök!

Gombát az anyósnak!

2012-02-02T13:36:00.003+01:00

A hegyi vendégház társalgójában kellemes meleg volt. A vendégek zöme átült ide, és a bőséges reggeli után jólesően ejtőzött, a hatalmas, panoráma ablakon át a lustán hulló, nagy hópelyhek táncában gyönyörködve. A hölgyek a háziasszonyt faggatták, hogyan készítette az erdei gombás kacsamájpástétomot, mely nagy sikert aratott.
- Te aztán kitettél magadért, Adélkám! – jegyezte meg enyhe éllel az egyik vendéghölgy – Kacsamájjal etetni ennyi embert…
A háziasszony pirulva szabadkozott.
- Ami azt illeti, házi használatra általában sertésmájból készítem el a masszát, de most az anyósom levágott vagy ötven kacsát és jószívvel küldött a friss májból… A gyűrűs tuskógombát meg magam szedtem…
- No, egy ilyen anyós kéne nekem is! – vágott közbe a társaság tréfamestere, egy snájdig, negyvenes férfi – De sajna, a jóisten néggyel is megáldott!
Mindenki nevetett. Olivérről köztudott volt, hogy nagy nőfaló, már negyedik válásán van túl.
Furcsa módon, bár kedvenc szavajárása az volt, hogy „a bigámia büntetése: két anyós!”, az elhagyott feleségek édesanyjával továbbra is jó nexust ápolt. Senki sem vette hát komolyan, mikor így folytatta a csevegést:
- Adél szívem! Ha már olyan nagy gombaismerő vagy, nem tudnál egy rakomány jóféle, anyósnak való gombával meglepni? Nem ártana, ha az exnejeim örökölnének egy kis pénzt, talán akkor leszállnának rólam az anyagi igényeikkel…
A társaság korelnöke, Gerzson, figyelmeztetően felemelte mutatóujját. Szófukar, hallgatag ember volt, most se mondott semmit, csak a sarokban álló tévékészülék képernyőjére mutatott és felerősítette a hangot. Valami természettudományos csatorna műsora ment, és a bejátszott videón egy növendék medve éppen gombát lakmározott.
- Jaj, ezt a filmet láttam már! Szenzációs! És pont a témánkba illik! – szólt egy fiatal nő a kanapéról, ahol eddig barátja ölelgette diszkréten.
A maci nem sokkal az étkezés után rosszul lett. Szédelgett, imbolygott, talán hallucinált is, amit az operatőr ötletes kameramozgással érzékeltetett. Nem sokkal utána ki is adta magából a mohón behabzsolt erdei csemegét. A nők már majdnem elsiratták, mikor kiderült, hogy némi alvás után a pákosztos bocs magához tért, és mintha mi sem történt volna, bevetette magát a csalitba újabb csemegék után bóklászni. Mindenki fellélegzett, megkönnyebbült.
Olivér, aki jeles rímfaragó volt, az alábbi rögtönzött versikével örvendeztette meg a társaságot:

A falánk maci
Egy tölgyfarönkön tuskógomba sarjad,
illata idevonzza a bóklászó medvét.
Mackónk belakmározik belőle,
tudós szakvélemény nem rontja a kedvét.
Pedig e gombát húsz percig főzni kéne;
(hogy lebomoljon benne majd a méreg)
buta bocsunk, jaj, mit se törődve,
csak tömi hasát (köretként van fakéreg)

- Lám, lám! A mi derék Olivérünk hogy beásta magát a témába! – jegyezte meg egy asszonyka csípősen - Most aztán le nem mosod magadról, ha valamelyik anyóspajtás
gombamérgezés következtében távozik az árnyékvilágból!
Olivér vette a lapot, pedig szíve mélyén nagyon kedvelte volt feleségeinek felmenőit. Álmodozó arcot vágva így szólt:
- Sajnos, tudtommal egyik se szereti a gombát! De talán, ha rásegítenék egy vadászpuskával…
A vállához simuló, ábrándos szemű fiatal nő egy pillanatra megrázkódott, ahogy valami rossz érzés átsuhant fejében. De a társalgóban felharsanó nevetés feloldotta benne is a feszültséget.
- Nyugi! – súgta mosolyogva a fülébe Olivér – A te anyádat ugyanúgy fogom szeretni, mint a többit!

SZERZŐI közlemény

2012-02-01T14:33:00.003+01:00

Kedves Olvasóim! Megköszönöm megtisztelő érdeklődéseteket, mely az elmúlt évben is több mint 100 ezer oldal letöltést eredményezett. Ez messze több, mint amit egy ilyen, nem igazán "receptblog"-tól el lehet várni. Köszönöm szépen!
Mióta blogolok, tehetségemhez mérten igyekeztem kiszolgálni nemcsak az én írásra késztető közlésvágyamat, hanem a Ti olvasói igényeiteket is. Talán jobban sikerült volna ez, ha egy kicsit több irányt adó, orientáló kommentet kapok tőletek. De jól tudom, hogy a mai világban az idő még inkább pénz, mint korábban volt.
Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy akik rendszeres olvasómnak feliratkoztak, azokat nagyjából-egészében megérinti a mondanivalóm. Nekem viszont van egyfajta belső igényem, hogy váltanom kell! Ezért arra gondoltam, hogy megszüntetem a korlátlan hozzáférést a blogon, és ezentúl csak azoknak teszem lehetővé, akik erre kifejezetten igényt tartanak.
A Blogger rendszerének korlátai okán max. 100 nevesített olvasónak adhatok exkluzív hozzáférést a blogom tartalmához. Ehhez annyit kell tenni, hogy aki továbbra is olvasni akarja a Gastrodamust (némileg megújúlt tartalommal persze:)az írjon egy mailt a gastrodamus19@gmail.com címre (Kérek/küldj meghívót... etc. tartalommal) Ezt a lehetőséget február 21-ig hagyom nyitva. Utána minden jelentkező tagja lesz egy zártkörű klubnak, mely a jelentkezésen kívűl nem jár más kötelezettséggel. Láthatja mindenki, hogy semmiféle promóció nem folyt a Gastrodamuson eddig sem. Ezentúl sem akarok semmit árusítani, senkire nem tukmálok semmit, még közvetve, mások hirdetésének közzétételével sem.

Nos, a labda fel van adva. Mindenki döntsön kedve szerint. Egyelőre mind a 100 hely kiadó. De ha csak egyetlen egy olvasó hűséges marad, akkor az Ő kedvéért már érdemes folytatnom.

Tisztelettel: Trendo

Rántott sajt

2012-01-31T10:47:00.001+01:00

Üres gyomorral feküdt le, így nem csoda, hogy álmában egy kifőzdében sorra ette a fogásokat. Az ébredés előtti emlékképe rántott sajt volt, rizzsel.
- Ez az! Van is hozzá minden!
Hozzálátott. A hétvégén megmaradt sajtból sikerült két szeletet vágni. Feltett vizet a gyorsrizshez, odakészítette a pultra a lisztet, morzsát, felverte az utolsó tojást. Mire a sajtszeletek végigmentek a bundázás minden stációján, az olaj már fortyogott a serpenyőben, így óvatosan belecsúsztatta őket.
Hatalmasan felhabzott az egész, de aztán gyorsan szőkés-pirosra színeződtek a szeletek is, így elzárhatta a gázt. Az asztalon ott gőzölgött a rizs és a tubusban is volt még majonéz. Elhelyezte a két gusztusos szeletet a rizs tetején és várakozással eltelve leült enni. Meglepetés érte. A vastag, jól átsült panírban belül nem volt semmi! A sajt nem kívánt ebédül szolgálni, szétfolyt, elillant nyomtalanul.
De a panír mesés lett! Zamatos, kívül ropogós, belül omlós. Büszke volt rá. Megtörölte száját, és a jól végzett munka örömével ledőlt megint. Most dúsan habzó, pincehideg sörrel álmodott.

Megjelent az EK februári száma

2012-01-31T04:51:00.001+01:00

A fánkokról szóló cikket én írtam. A kislány sajnos nem az én lányom vagy unokám! :)

Ki emlékszik még rá?

2012-01-29T08:03:00.003+01:00

Egyik kedvenc filmem volt. 1967-ben forgatták, nálunk Kalandorok címen ment a mozikban. Zenéje emlékezetes.

Éjszakai zugevők, ide!

2012-01-28T18:43:00.001+01:00

Bécsi gombóc

2012-01-28T07:22:00.001+01:00

Gabriella, vagy ahogy apja becézte, Gabó, nagy gondban volt. Közelgett az öreg névnapja, amit kettesben szoktak megünnepelni. De a hónapban váratlan kiadásai voltak, kosztpénzéből is teljesen kifutott.
Tudta, hogy apja nem vár tőle ajándékot, de szégyellt volna üres kézzel beállítani. Hiszen sokra vitte, beosztása mellé, amit az évek során elért, szép fizetés járt. Most meg se a számláján, se a zsebében nincs annyi, hogy legalább egy üveg márkás italt vehessen!
Apja, mintha gondolatolvasó lenne, megcsörgette.
- Kitaláltam, mit kérek tőled a névnapomra! Mert ugye, nem feledkeztél meg apádról? Szombaton elvárlak!
Gabó nagyot nyelt. Kibúvót keresett, hogy időt nyerjen…
- Nem kell megrémülnöd! Nem nagy dolog. Megkérlek, ugyan csinálj már nekem vagy egy tucat zsemlegombócot, ahogy szoktad, bécsi módra! De ne zsemlével, azok mostanában vacakok, inkább fehér kenyér beléből…
Lánya boldog megkönnyebbüléssel tette le a kagylót és rohant a pékhez, hogy szombatig megszikkadjon a szeletelt kenyér.

A csábítás trükkje

2012-01-27T19:48:00.001+01:00

Ki akart tenni magáért. Ez a nő minden pénzt megér!
- El fogom kápráztatni! Nézzük csak… - a másnapi vacsorán törte a fejét.
Tapasztalata szerint a nők ellenállhatatlan szexisnek találták, ha egy férfi nekik főz!
Reggel vett egy szép karajt, egészben. A hentes gondosan kicsontozta és megtöltötte egy szál kolbásszal is. Mikor a hús piros, ropogós kérgét megkapta, de belül omlósnak, zaftosnak bizonyult, Zsolt büszkén kihúzta magát.
- Hidegen adom fel, majonézes krumplival. És most jöhet a tyúkleves, királynő módra! Annak nem lehet ellenállni!
Egy egész tyúkot tett fel négy liter vízben, marhafartővel és egy borjúlábbal. Mikor a leves megfőtt, egy keveset kivett és belefőzött pár deka rizst. A tyúkról lefejtette és apróra vagdalta a húst, összekeverte a rizzsel, kis vajjal, és ledarálta .
- Holnap feleresztem, és frissen pirított kiflikarikákkal tálalom!
A vacsora pazar volt, a nő oda volt tőle és kellőképpen hálásnak is mutatkozott utána.
Igaz, csak a hamarjában összedobott káposztasalátából evett, de abból kétszer is vett.

Múlt századi zenéimből (Gary Moore)

2012-01-27T13:10:00.002+01:00

Múlt századi zenéimből (ZZ Top)

2012-01-26T23:32:00.001+01:00

Memorizottó - gastronovella

2012-01-26T14:04:00.002+01:00

Flórián sosem kedvelte a májat. Gyerekkorában, mint majd minden gyerek, kifejezetten utálta; később aztán, kénytelen-kelletlen megbarátkozott vele, először a nagykanizsai piacon, ahol a munkahét napjain hajnalban szinte állandóan májas hurkát evett, mert hát ez volt a legolcsóbb... aztán lassanként rákapott a resztelt májra is, hasonló okból kifolyólag, mert mikor a geofizikai kutatócsoport kocsija hazafelé tartott hétvégén és a "főnökség" megálljt parancsolt, mondjuk a Vén Diófa előtt, akkor neki is kellett rendelnie valamit és ez volt az étlapon a legolcsóbb étel.
Amikor valahogy rátestálódott a műszeres brigád szakácsi tiszte, akkor meg már elkészíteni is megtanulta ezt a fogást, pont azért, mert olcsó volt, kiadós, ráadásul éppen elkészülhetett egy mérési ponton a kötelező regisztrálási idő alatt, így nem kellett két pont között átzötyögtetni a félkész ételt tíz-tizenöt kilométernyi dűlőúton át.
Bár ezek a daliás idők már régen elmúltak, Flórián viszonya a májételekhez nemigen változott. Ha asszonya kedvéért, aki szerette a rántott vagy natúr májat, vásárolt egy kilónyit ebből a belsőségből, akkor is csak az erek körüli leeső részeket kockázta fel és ebből csinált reszteltet magának, a szeletelt részek élvezetét meghagyta másoknak. Mikor "jól szaladt a szekér", akkor meg jó érzéssel vásárolt az őszi-téli ünnepekkor hízott kacsa-, majd akár libamájat is, elsajátította ezek kisütését húslevesben vagy másként, anélkül, hogy valaha is ingerenciája támadt volna megkóstolni a végeredményt.
Ennek a hétnek a közepe felé Flórián megint kiballagott megszokott és jól bevált vadászterületére, a kispesti piacra. Nem volt kész terve, csak azt tudta, hogy valamit főzni kell a hétvégére...
Már az első bódésor elején barátjába, Csuliba botlott, aki rossz hírrel fogadta.
- Tudod, hogy meghalt a Colos?!
Lassanként elmesélte a sarki kocsmában, sörük fölött, hogy közös barátjuk és osztálytársuk szörnyű betegségben szenvedett, melyet sokáig eltitkolt még saját családja előtt is, de a Kaszás végül nem kegyelmezett...
- Csezdmeg, az a nagydarab manus totál összement, szinte elveszett a kórházi ágyban... csak a bütyke lógott ki a takaró alól ugyanúgy, mint mikor a szepezdi táborban papírfecniket dugtunk a lábujjai közé is meggyújtottuk... Emlékszel?! De mikor bementem hozzá látogatóba, mindig a közös emlékeket mesélte, be nem állt szája! A vicces az volt, hogy már hetek óta alig evett valamit, ha igen, akkor rögtön kijött belőle... és mégis, folyton-folyvást a nagy kajálásokról dumált. Téged is felemlített, hogy milyen frankó májrizottót evett nálad egyszer, mikor tajt részegen ötödmagával felvert álmodból otthon...
Flórián elmerengett. Igen, fel tudta idézni azt a régi éjszakát, ami akkor nem volt ugyan olyan kellemes, mégis milyen szép emlékké alakult át az eltelt hosszú idő alatt! Ittak Csulival még egy felest, aztán ki-ki ment a maga dolgára.
Flórián gyorsan bevásárolt, zöldséget, száraztésztát, miegymást a kezében tartott cédula szerint. Aztán, szinte öntudatlanul beállt a szárnyasokat árusító pavilon előtt álló rövid sorba.
- Adjon egy fél kiló csirkemájat, szívem! - mondta a mosolygós, szőke asszonykának.
Elrakta a kis csomagot és iparkodott is hazafelé, mert már eljárt az idő.
Otthon szétpakolt és mikor kezébe akadt a véres nejlonzacskó, eltűnődött:
- Tulajdonképpen csinálhatnék is akár egy kis májrizottót, ha már itt a máj!
A tett halála az okoskodás, Flórián máris körülnézett és elégedetten konstatálta, hogy hirtelen támadt ötlete megvalósításához minden megvan; a kamrában többféle rizs, a hűtőben mirelit zöldborsó.
Neki is állt az előkészületekhez. Feltette a borsót főni egy kis vegetás vízben és kibontotta a májat tartalmazó zacskót. Ha nem ismeri már régről azt az alig hallható hangot, fel sem figyel rá. Ahogy a macska nagyasszony, a gyönyörű ezüstszürke bundájú tonkinéz cica a háta mögül valahonnan, egy szempillanás alatt, helyből felugrott a konyhapultra, és puha tappancsaival lefékezve az esést, már át is bújt Flórián hóna alatt, egyenest a vágódeszkán fekvő, formázásra, darabolásra váró csirkemájakat megcélozva.
- Na, tudtam, hogy ideérsz, még ki se kiszagolod... -morgott bosszankodást mímelve Flórián de kése máris villant és egy félbevágott májat máris a Nagyasszony tálkájába csusszantott, amit az elégedett dorombolással nyugtázott.
De máris jött a csapat többi tagja! Bűbájdög, a kistermetű, ám mégis tekintélyt parancsoló kis nőstény, Tornádó és Terminátor, a két kiskandúr, egymást lökdösve, tiporva.
Flórián folyamatosan adogatott egy-egy véres májdarabot a tülekedő, nyávogó, kunyeráló népségnek, míg csak azt nem vette észre, hogy a zacskó már csaknem kiürült. Elmosolyodott és a maradékot nagyúri gesztussal szórta Nagyasszony és népe elé.
- Egyetek, gyerekek, "ne éhezzetek, mint otthon!" - idézte fel egy régi ismerőse csúfondáros szólását.
Szerencsére a bundás jószágok is jóllaktak már, s bár nem tűntek különösebben hálásnak az extra ebéd miatt, de magukat nyalogatva hamarosan eltűntek, ki-ki a maga kedvenc pihenőhelyét megkeresve egy kis délutáni sziesztára.
Flórián végre belehúzhatott az ebéd előkészületeibe. Máj híján bacont szeletelt, azon gombát pirított, megfőzte a rizst, belekeverte a zöldborsót.
Mikor elkészült végre, a kis felvágott petrezselyemmel is meghintette az ételt, kiszedett magának egy tányérnyit és pattintott egy sört, míg a forró étel ehetőre hűl.
- Hát igen, Colos mindig szerette a főztömet! Főleg a májrizottót! - tűnődött és gyorsan be is jegyezte a vastag kockás füzetbe, a megfelelő napokhoz:
”Colos elment, a rabló életbe! Ebéd ma: MEMORIZOTTÓ„

Skandináv vendég

2012-01-26T10:53:00.002+01:00

Új olvasóm címe Malmö,
hol az utcán sózott hal nő! :)

Zúzapörkölt tarhonyával- egyperces gasztronovella

2012-01-25T17:51:00.003+01:00

- Fiatal tanárként minden fillérre szükségem volt – mesélte Domonkos, hajdani tanítványai gyűrűjében. Próbálkoztam én mindennel, hogy valami mellékeshez jussak, még piaci rakodónak is elszegődtem, ha volt szabad időm. Így hozott össze a sors Sára nénivel, az özvegyasszonnyal is, akinek baromfiboltja volt. Ő mindig csütörtökön kapott friss árut, pont akkor volt segítségre szüksége, mikor nekem nem volt órám. Zsák a foltját, mondhatnám…
Az öreg belekortyolt borába és így folytatta.
- Hamar rájöttem, jobban járok, ha nem pénzt kérek tőle! Úgy adott ki minden fillért, mintha fogát húzták volna, viszont „természetben” annál bőkezűbb volt. Zsóri fiam, ne röhögj, mert szétültetlek! Munka után mindig megtömött szatyorral mentem haza tőle és sokszor igazi különlegességekkel, amihez másként nem jutottam volna hozzá. Akkoriban tanultam meg kakashere pörköltet készíteni, meg a taréjból frikasszét, amiknek csodájára jártak a vendégeim. Régen volt…
- Hanem elkészült a zúzapörkölt, üljetek asztalhoz!

Májgombaszeletek lencsével - gasztrovers

2012-01-25T08:49:00.005+01:00

A kiserdőben, némi szerencsével
májgombát találtam!
- Megfőzöm lencsével! - gondoltam,
és az eszmét tettre váltva
siettem a konyhába hátra.

Hamar beáztattam némi lencsét,
áldva közben folyvást
a gombász-szerencsét,
miközben gondosan,
vastag szeletekre
szeltem a zsákmányom,
időnként sziszegve,
mikor a kés a fás részeken csúszva
csaknem belevágott ujjamon a húsba.
De megúsztam épen, s mint a képen
látható, a szeletek szépen
elhevertek előbb a deszkán,
majd egy kakukkfüves, fokhagymás,
vörösboros lében,
melynek színe sötét volt,
mint az ében, ám a neve “marinád”
(titkát felfedte előttem Marinád,
kit párszor láthattam fedetlen
a nudista strandon, ott a parton...
de nem folytatom, a fecsegésért pardon...)

Hogy ne teljen nosztalgiával a napom,
a serpenyőmet inkább előkapom,
és némi vizet forralok benne;
(közben eltűnődök, van-e itthon penne?)
majd a lencsét (hagymával együtt) felteszem,
tíz percig főzöm (közben sörözöm, van eszem!)
Majd, mikor megfőtt már félpuhára,
raöntöm, ahogy van, a gombás marinádra.
Még el se fogyott a második söröm,
mikor elönt a mámoros, kéjes öröm,
hiszen elkészült a lencsés gomba már,
és a mogorva kifőzdés ma hiába vár.

Hajnali nyúl

2012-01-25T05:58:00.003+01:00

- Mostanában egyre többször térnek vissza gyerekkori emlékeim az álmaimban. Abban az éjszakát a hajnaltól elválasztó, furcsa, különös órában, amikor minden megtörténhet és az ember a kábult félálmában nem csodálkozik semmin. Értitek?
A többiek rendre bólintottak, átéltek már ilyesmit.
- Legutóbb Matilddal álmodtam, nem először egyébként. Én még az ágyban feküdtem, de felébredtem a motoszkálására. Mikor látta, hogy nyitva a szemem, odajött ágyamhoz és suttogva mondta, hogy ma nyulat készít ebédre.
Látja rajtam, hogy haragszom, mert sajnálom a nyuszikat. Megsimogatja arcom, egyfajta megértő, engesztelő mozdulattal, de én dacosan elfordulok és fejemet a párnába fúrom.
Tehát ez volt az a gyorsan elhaló, sírásszerű hang, ami felébresztett! Matild akkor ölte le az állatokat!
Mondana még valamit, de nem ácsoroghat tovább mellettem, múlik az idő, a nyulakat gyorsan meg kell nyúzni, mert a kihűlt gerezna hamar szakad. Ki is lép a konyhaajtón és az udvaron álló körtefához lép. Annak az alsó ágára köti fel a bundás, élettelen testeket. Egy-két metszés, és már gördül is lefelé a szőrös bőr az izmok kötegeiről. Mindezt nem nézem, még fekszem az ágyban, de lehunyt szemhéjamon át is pontosan, fájdalmasan érzékelek minden mozzanatot.
Matild a fáskamrába viszi a besózott nyers bőröket és gyakorlott mozdulatokkal kifeszíti őket száradni. A felvásárló havonta jön értük, és mindig elégedetten távozik tőlünk, mert sosem talál bennük kivetnivalót.
Felkelek, mert pisilnem kell. Nagy, felnőtt papucsban botladozom a reteráthoz vezető, téglával kirakott kis kerti úton a lassan oszladozó félhomályban. Matild soha nem engedi, hogy a kertben végezzem el kisdolgomat.
Mire visszajövök, a konyhában már pattog a tűz a sparherdban. Gyorsan lángrakap a venyigeköteg, ami még a tavaly kivágott szőlő maradványa. Matild egy nagy, vastagfalú, bidva nehéz kékzománcos vaslábost vesz elő, abba rakosgatja a hozzávalókat. A kamrából két üveget is előhoz, az egyikben csodás ízű, sűrű paradicsomlé van. A másikban sárgászöld színű bor, amivel legutóbb a plébános urat kínálta. Mindkettőből bőven önt a lábosba, amit aztán betolt a sütőbe. Más dolog már nincs az étellel, csak szépen, egyenletesen kell táplálni a tüzet vagy másfél órán át. Ezt már én is megtanultam és szeretem is csinálni. Kaptam is ehhez egy kissámlit a hetivásárban tavaly, amikor végre felépültem valami makacs nyavalyából. Szent Antal is kapott akkor a perselyébe két forintot, én meg egy nagybajuszú, kalapos cigányembertől átvehettem a saját kis sámedlimat, ami még most is megvan, bár már az unokáim se használják.
Aztán innen felgyorsul a kép, már a szüleim is megjöttek a vasúttól, az asztalfőn apám ül, arca kivörösödve a házi pálinkától és a bortól, amit neki bőven, anyámnak csak szűkmarkúan töltöget Matild. Apám nagyon dicséri a nyúlragut, melynek finom, fűszeres illata belengi a szobát.
- Épp akartam kérdezni! Milyen volt végül a kaja?
- Nem tudom! Soha nem ettem belőle egy falatot sem, akármennyit unszoltak. Épp ma reggel jutott eszembe, hogy most, több mint ötven év után szívesen megkóstolnám már egyszer. Ha már hetente többször is ezzel álmodok!

Múlt századi zenéimből (Pink Floyd)

2012-01-24T12:58:00.001+01:00

Komplett reggeli - egyperces gasztronovella

2012-01-24T12:41:00.004+01:00

A nyári hétvégére összegyűlt társaság asztalánál a nyár örömeiről folyt a szó. Házigazdánk belekortyolva kávéjába, hátradőlt karosszékében és múltjába révedve így szólt:
- Egyszer régen, az általános iskolában, rögtön a vakáció utáni első magyar órán is ez volt a téma! Mikor engem felszólítottak, hogy nekem mi volt a legkedvesebb nyári élményem, boldogan kiböktem, hogy a reggeli! Az osztály dőlt a nevetéstől, még a szigorú Éva néni is elmosolyodott. Talán azért, mert akkoriban, hogy is mondjam, kissé duci voltam, így mindenki azonnal arra gondolt, hogy nekem mindig a hasam az első! Pedig valójában én a nyári reggeliknek azt a meghitt, nyugodt légkörét, az asztalnál végre kapkodás, sietség nélkül elropogtatott vajas pirítósra, apám újságjának zizegésére, a csendes beszélgetésre gondoltam.
- A mi családunkban valahogy úgy alakult, hogy mi sosem ültünk le együtt reggelizni. Ezt a luxust csak Elza néninél, anyai nagynénimnél ismertem meg, már felnőtt koromban! – sóhajtott fel a műkritikus – Ó, azok a jázminteák! Meg a papírvékony szalámis szendvicsek!
- Nem nosztalgiáznál, ha neked kéne reggelente vagy ötvenet-hatvanat megkenned! – mondta a nemrég elbocsátott tanárnő, aki mostanában alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Gyerekeket táboroztatott és egy panzióban is vállalt kisegítést.
- De ha már erről beszélgetünk, ugyan mondjátok meg nekem, hogy mitől is „komplett reggeli”az, amit a vendéglátóhelyeken az emberek elé tesznek?
- Ja, a darab croissant-ra vagy zsemlére, kiflire, a mellé adott falatnyi vajra, dzsemre esetleg mézre gondolsz? Ami mellé szabadon választhatsz teát vagy kávét? – mosolygott az utazási iroda ügyintézője – Mi „kontinentális reggeliként” tüntetjük fel a szálláshelyek szolgáltatásai közt az ilyet.
- Szerintem ezt az elnevezést a bőséges, kiadós reggeliket szerfölött kedvelő britek merő gúnyból alkalmazták a franciák „petit déjauner”-jára – jegyezte meg a muzeológus, aki eddig csendben kortyolgatta teáját - Aki Angliában csak egyszer is evett egy valódi „English breakfast”-ot, az tudja, mire gondolok!
- Jut eszembe, gyerekek! Hogyan állapítjátok meg, tapintatlan rákérdezés nélkül, hogy a brit háziasszony angol, ír, vagy skót? – vágott közbe az újságíró, aki mellékesen egy magazin viccrovatát is szerkesztette – Nos, a teánál kértek még egy kis cukrot! Az angol nő szó nélkül odanyújtja a cukortartót. Az ír beledob két kockacukrot a teádba és megkeveri. A skót ad egy cukrot és megkérdezi, hogy jól megkeverted-e?!
Nevettek.
- Én azt szeretem a nyári reggelekben, hogy akkor nem kell korán kelni! – vallotta meg elpirulva egy főállású háziasszony.
- Akkor nem is reggeliztek? – kérdezték a többiek kíváncsian, hiszen jól tudták, hogy élete a lányai körül forog.
- Dehogyisnem! Az én csibéim imádják, ha a friss kiflik vagy zsömlék illatára ébrednek!
Sütök is minden nap valami kedvükre valót!
- De akkor mikor kelsz fel te?!
- Háát… aszerint, hogy mi lesz a reggeli, másfél-két órával korábban! – mondta az asszonyka, immár fülig pirulva, szomorkás mosollyal, de jogos anyai büszkeséggel.

Néha eltűnődöm, hogy is lenne jó?

2012-01-24T11:53:00.002+01:00

Csirkemáj vörösborral - egyperces gasztronovella

2012-01-24T07:30:00.001+01:00

- Ez jó volt! – jelentette ki Kristóf – Pedig egyszer megfogadtam, hogy az életben több csirkemájat nem eszem! A földmérőknél voltam akkoriban, egy baromfifeldolgozó bővítéséhez kellett egy csomó kitűzést elvégezni. Három hónapot töltöttünk ott. A brigádom fiatal fiúkból állt, néha el-eltűntek, később rendre kiderült, hogy a már működő részlegekben dolgozó lányok körül legyeskedtek. Mikor aztán „komolyabbra” fordultak a kapcsolatok, beindultak a „szállítmányok”. Hol ezt, hol azt hoztak a fiúk, én meg szemet hunytam, hiszen nem ők bugáztak, hanem a megszédített fehérnépek látták el „udvarlóikat”. Így jutottunk naponta vagy kétkilónyi májhoz is. Mikor ráuntunk a reszteltre, kínomban kiagyaltam egy hasonló receptet, mint ez! Csak én előbb pirítottam meg a májat, aztán a zsírjában a hagymát, gombát is tettem bele és nem vörös, hanem fehérborral javítottam fel a szaftját, meg csirkelábból főzött lével.
- És hogy sikerült?
- A rák tudja! Én már akkor két napja rá se tudtam a májra nézni!

Töltött paprika - egyperces gasztronovella

2012-01-23T09:14:00.003+01:00

Az angol néprajzos a nemzeti konyhákat tanulmányozta. Tibi töltött paprikát főzött neki, klasszikus magyar ételként, fűszeres, húsos, rizses töltelékkel, paradicsomos szósszal. A vendég belakott, de megjegyezte, hogy sajnos ez nem igazán magyaros fogás! iPod-jából sorra felolvasta feljegyzéseit, melyek rögzítették, hogy kutatóútján mikor, mit evett. Fotókkal igazolta, hogy szerb, bolgár és román falukban szakasztott ilyen ételt látott, más-más neveken, mint helyi különlegességet.
- No és ebből mi következik? – kérdezte Tibi, kissé megbántva.
- Hát az, amit én már régen mondok! – harsogta a spicces angol – Hogy a magyarság is egyike a balkáni népeknek!
Az asztal körül dermedt hallgatás. Micsoda sértés!
Tibi új barátnője törte meg a csendet, aki végre egy neki ismerős szót hallott ki az angol nyelvű társalgásból.
- I love balcony, too, ott tartom a virágokat!
A kitörő nevetés feloldotta a hirtelen támadt feszültséget.
- Jó dolog a nyelvtudás! – gondolta a szöszi és boldogan mosolygott.

OFF: Egy versem

2012-01-22T10:12:00.000+01:00

Látomás a téli parton

ködből varrt köpenyben lépdelt a tavon
fénysugárként iramlott kristálypor havon
félénken érintett tenyerembe zártam
olvadó szívemet sarkig ki is tártam
porladó vízcseppek csillogó fátyolán
átütött mosolya azon a délután
és én csak bámultam révülten és kábán
mint aki megállni se tud már a lábán
miközben ő sugárként iramlott a havon
aztán ködcsizmában átkelt a nagy tavon

Egészséges étrend

2012-01-22T08:07:00.003+01:00

Ha az ember súlya
megüti a mázsát,
térjen át zöldségre!
Egyen, mondjuk, zsázsát!
Bár egy húsevőnek
búsan konyul bajsza
ha kolbász helyett
zsázsát pakol
a szendvicsbe
Gabojsza! :)

Vasárnapi levesfőzés

2012-01-22T07:48:00.000+01:00

- Mért nem jössz már, Elek?!
- Épp bezöldségelek!

Semmi cicó

2012-01-22T07:40:00.001+01:00

- Mi lesz ma a kotta?
- Maradt még ricotta,
spenót és lasagna...
- Azanyja!

A hét napjai dalban

2012-01-22T05:07:00.008+01:00

A január mindig hosszú

2012-01-22T04:19:00.004+01:00

A nyugdíj a megszokott terminusnál több mint egy héttel korábban megjött.
- A karácsonyra való tekintettel! - magyarázta a postás.
A váratlan bőség költekezésre csábította. Egy kis pénzt csúsztatott unokáinak, mikor 26-án meglátogatták, megvett egy drága lemezt, amire régen vágyott, sőt, nem átallott magának a kifőzdéből hozatni ebédet pár napig, bár tudta, ennek még meglesz a böjtje. Az ünnepi szédület elmúltával szigorúan kiporciózta kosztpénzét.
- Talán kihúzom január végéig, ha okosan variálok! - reménykedett - És fel kell használni minden tartalékot!
Körülnézett a fagyasztóban. Emlékezett, hogy egy darab tarjának kell még ott lenni!
- Mehetünk is! – mondta aztán elégedetten és pár perc múltán már el is vegyült a piac forgatagában. Vett egy kiló krumplis kenyeret a péknél, mert az kitart egész héten át, a kofáknál "akciósan" kapott póréhagymát, 3 szem itt-ott sérült kaliforniai paprikát és fél kiló apró szemű gombát.
- Vegye meg ezt kis parázskrumplit, fiatalember! – kínálta áruját egy nénike.
A „fiatalember” kihúzta magát, megszemlélte az árut. Egészséges rózsakrumpli volt, bő fél kiló lehetett. Aprószemű, de úgy tűnt, abból a fajtából, amit nem nehéz megpucolni.
- No, adja ide, mama, nem bánom! – mondta nagylelkűen.
Otthon feltette hajában megfőni, aztán nekiállt megtisztítani. Sokáig elpiszmogott vele, dél elmúlt, mire végzett. Megdinsztelte a gombát hagymával, a csíkokra vágott paprika felével és begyújtotta a sütőt. Hirtelen a homlokára csapott.
- A húst elfelejtettem kiereszteni!
Szerencsére volt még egy kis maradék szalonnája, levágott belőle egy szeletet, kockára vágta, kisütötte. A pörcöt rászórta a krumplira, kevés zsírt is locsolt rá. Fenséges lett egy kicsit odakapatva. Először csak kóstolgatta, de aztán odavette maga elé és megette az egészet, magában.
- Nem is kell hozzá ehhez más! - gondolta - A ragu meg jó lesz holnap ebédre, tojással.
- Az öregkori feledékenységnek is vannak előnyei! A hús megmaradt, a holnapi ebéd gyakorlatilag készen van... ezzel áthidaltuk a hétvégét! – mondta magában és elégedetten pattintott egy sört, az ünnepi dőzsölés utolsó tanúját.

Dalok egy kultikus kocsiról (Cadillac)

2012-01-19T20:22:00.002+01:00

Hétköznapi csoda

2012-01-19T07:18:00.004+01:00

Tibor éppen időben készült el. Az utolsó pillanatban még becsúsztatott egy halkonzervet a hátizsákba. Körülnézett még egyszer, megtapogatta zsebeit, felvette zsákját és kinyitotta a bejárati ajtót. Megdöbbent. A küszöbön, vele szemben egy ünneplőbe öltözött házaspár állt, köztük egy gondosan megfésült kislánnyal, arcukon joviális mosolygás. A férfi éppen a csengőgomb felé nyúlt, ő is meglepődött egy pillanatra, de hamar feltálalta magát.
- Uram! Tudja-e, hogy van egy könyv a világon, melyben minden kérdésére megtalálja a választ? - kérdezte pergő nyelvvel.
Tibor gyorsan kapcsolt.
- Te jó ég! Jehova tanúi!
Senkivel nem szeretett udvariatlan lenni, de most esze ágában sem volt hitéleti kérdésekről eszmét cserélni.
- Önnek bizonyára jó oka van ezt állítani, nekem viszont indul a vonatom, elnézést...
És már indult is. A férfi még tett egy kísérletet és gyorsan a kezébe nyomott egy kis füzetkét.
- Legalább ezt olvassa el! - szólt utána. Tibor ezt már meg se hallotta, futott a megállóba, hogy elérje a közeledő villamost.
A vonaton aztán, a brossúra ismét a kezébe került a jegy utáni kotorászás közben. Futólag belelapozott. Jézus egy csodájáról szólt a történet, mikor a genezarethi tó partján öt hallal és kenyérrel jóllakatta az éhes sokadalmat.
- Aha! - mondta Tibor és újból zsebre gyűrte a füzetkét.
A túra jó hangulatban zajlott, a havas táj gyönyörű volt. Szürkült már, mikor elérték a kulcsosházat. A gondnok sehol!
- Hol lehet ez a Soli? - tűnődtek.
- Nyugi, itt van a kulcs a szokott helyen, az ereszcsatornában! - mondta egyikük.
A konyhafelelős fiatalasszony, Teri azonban elsápadt.
- Az rendben van! De mi lesz a kajával?! A vacsorához valókat Soli veszi meg Jenőn és hozza fel az oldalkocsis motorján, így beszéltük meg... - és már nyúlt is a telefonjáért.
- Most akartalak hívni benneteket! Van egy kis gond! - dörmögött bele a jólismert hang a telefonba.
- A rövidebb úton tükörjég van, ott motorral felmenni nem lehet. A tegnapi melegtől olvadni kezdett, de azóta lefagyott kegyetlenül. Talán az erdészet terepjárója felvisz a túloldalról, de az beletelik egy darab időbe...
- Srácok, baj van! A hadtápot kilőtték! Remélem, hoztatok valami kaját magatokkal.
Hamar kiderült, hogy a többségnél csak egy kis csoki, keksz, alma, ilyesmi van. Csak Sanyi bácsi csomagolt el magának két összeborított zsíros deszkát, közte lila hagymával és Sanyiéknál volt egy bagett, meg egy darab vaj, amit a pályaudvari boltban vettek. Mindenki a beígért, kiadós vacsorára számított, melynek előre össze is dobták az árát. Tibor is hiába kotorászott a zsebében, csak a bicskája és a kis füzetke akadt megint a kezébe. És eszébe ötlött az a bíztató, sárgásbarna kitüremkedés, amit az egyik útmenti fa törzsén látott, a felfelé kapaszkodás közben.
- Kitaláltam valamit! Mindjárt jövök! - szólt oda a hozzá közel állóknak és már ott sem volt.
Mikor visszaért egy gyönyörű téli fülőke csoporttal, társai megéljenezték. Éppen teát főztek. Az asztalon egy tiszta törlőruhára mindenki kirakta azt a kevéske elemózsiát, amije csak volt. Tibor kibontotta a halkonzervet, elkobozta Sanyi bácsi hagymakarikáit, Sanyiék vaját, kenyerét és Esztike fél citromját. Teri már neki is állt lekaparni a fülőkék kalapjáról a nyálkás réteget. Nemsokára enyhe halszag terjengett a konyhában, melynek forrása nem a nyitott konzerv, hanem a gomba volt!
És pár perc múlva már kenhették is a bagettkarikákra a gombás halkrémet. Túl sok nem jutott egy emberre, de egy nagy bögre teával leöblítve azért elment egy könnyű vacsorának.
- Ez frappáns ötlet volt - veregette meg Tibor vállát Sanyi bácsi - Hogy jutott eszedbe?
- Indulás előtt valaki azt mondta, hogy a Szentírásban minden kérdésre benn van a válasz. Én meg a vonaton pont a csodálatos halszaporításról olvastam... - hunyorított rá Tibor.
- Abban nem is volt semmi hiba, de a kenyérszaporítást még gyakorolnod kéne! Ami azt illeti, én még tudnék enni...
Összenevettek, aztán Tibor felkapta a fejét. A következő pillanatban már mindenki meghallotta a kanyarban erőlködő teherkocsi motorjának zihálását.

Bejegyezte: trendo dátum: 21:10

Múltszázadi zenéimből (Smokie)

2012-01-18T17:36:00.002+01:00

Anya főztje - gasztronovella

2012-01-18T09:31:00.001+01:00

A társaság jókedvűen, nagy zajjal vette birtokba a bővízű forrás mellé emelt hajdani erdészházat. Mindenki elfoglalta a számára szimpatikus ágyat, elrendezte holmiját, aztán összeverődtek a nagy diófa alatt álló kecskelábú, hosszú asztal körül. A hátizsákokból előkerült némi itóka, ittak mindenki egészségére és a várható bőséges zsákmányra. Az előző héten bőségesen hullott az égi áldás, de a kiadós nyári esők után meleg napok jöttek, így joggal számíthattak rá, hogy tényleg lesz gomba bőven. A ház falán függő, bekeretezett, részletes térképen mindenki kinézte magának úticélját és páronként, kis csoportokban neki is indultak, hogy átböngésszék a környéket.
Az "új vendéget nem kímélünk" elv alapján csak Ibolyát hagyták hátra, hogy készítse elő az ebédet a magukkal hozott alapanyagokból. Lajos fater, a társaság korelnöke lovagiasan felajánlotta a csinos fiatalasszonynak a szolgálatait és társaságát, holmi bokarándulásra hivatkozva. A társaság persze élt az alkalommal, hogy csípős megjegyzésekkel kommentálja a dolgot, de aztán végre mindenki útnak indult és a furcsa pár magára maradt. Ibolya kicsomagolta a hozzávalókat és szétrakta a nagy asztalon, melytől csak pár lépésre volt a tűzrakóhely. A konyhában összeszedett néhány dolgot, vágódeszkát, tálcát, ilyesmit és nekilátott az előkészítéshez.
Lajos bácsi, hogy hasznosítsa magát, a tűzrakás után nézett.
- Már most megrakom, hogy szépen leégjen és mire kell, bőven legyen parázs a bogrács alatt! - magyarázta.
Szerencsére az előző csapat hagyott tűzrevalót bőven, így az öreg, aki nagyon büszke volt tűzgyújtási tudományára, hamarosan elégedetten szemlélte a felcsapó lángokat.
Ibolya közben elsikálta a bográcsot a forrás mellett, aztán nekiállt feldarabolni a húst és a zöldségeket. Fel se tűnt neki, hogy az öreg közben eltűnt valahová. Csak akkor rezzent össze, mikor a háta mögül meghallotta a dörmögését.
- No, ide nézz, kislány! - rátarti büszkeséggel - Ugye, hogy jó az öreg a háznál?!
És a csodálkozó Ibolya elé borított vagy másfél kilónyi frissen szedett, mindenféle színben pompázó galambgombát.
- Ezek a csacsi gyerekek nem tudják, hogy a legjobb termőhely itt van a ház mögött! Pedig attól a kis tisztástól balra, aminek a csücskét innen is láthatod, szinte kaszálni lehet a galambicát az erdőben! No, tudod-e, kislány, hogy ez melyik fajta galambica?
- Jaj, Lajos bá',ne vizsgáztasson engem! Még valami butaságot találok mondani, aztán este majd visszamondja a többieknek! Inkább maga magyarázzon!
Az öreg gombász bekapta a csalit. Imádta a gombák világában szerzett ismereteit megosztani másokkal. Most külön örült, hogy többé-kevésbé "gombaszűz" tanítványra akadt.
- No, nem csigázom a kíváncsiságodat és elárulom neked, hogy ez itt mind, mind kékhátú galambgomba!
- Hát én nem nem vagyok színvak, fater, de ezek között mindenféle színűt látok, csak kéket nem! - mondta Ibolya csodálkozva.
Valóban, az asztalon heverő gombák kalapjai sokféle színbem pompáztak, volt köztük ibolyászöld, ibolyáskék, olívzöld, rózsáslila, de némelyik kalapján a sok árnyalat foltosan egybemosódva volt jelen.
- Bizony, a "kékhátúak" családjában elvétve még sárga és zöld színű is előfordul!- magyarázta Lajos bácsi - Úgyhogy a kalap színére túl sokat nem lehet adni. Sokkal jellegzetesebb tulajdonságuk, hogy a lemezeik rugalmasak, hajlékonyak. Nem annyira törékenyek, mint a többi galambgomba. De ha mégis kettétörsz egyet, akkor jellegzetes pattanó hangot ad ez is. Mutatok még valamit! Add csak ide a kis késedet!
Az öreg találomra felvett egy gombát és óvatosan lehúzta a kalap bőrét.
- Az ember azt várná, ugye, hogy fehér lesz a húsa? De nem! Nézd csak, milyen gyönyörű ez a lila árnyalat! Ez is egy jó ismertetőjele ennek a gyakori gombának. Hálistennek, nemigen lehet összetéveszteni mérgező fajokkal, így kezdők is nagy biztonsággal szedhetik. Szegény anyánk mindig kizavart minket a tölgyesbe érte, ha gondja volt, mivel tömje be a sok édes szájat! Szerettük a kellemes dióízéért. De főleg azért, mert az Édes mindig sütött mellé egy kis tócsnit is. Jut eszembe! Mi lesz a mai menü?
- Bográcsgulyásban maradtunk a lányokkal! - mondta Ibolya - Talán lassan fel is kéne tenni, mert szabad tűzön lassabban készül el...
- Bizony! - helyeselt élénken Lajos - Ha időben kész van, legalább jut időnk másra is! És huncutul kacsintott.
Ibolya furcsán érezte magát.
- Csak nem akar kikezdeni velem az öreg? - futott át rajta a gondolat, de aztán elhessegette - Fel kéne állítani a háromlábat, Lajos bácsi!
A lassan átforrósodó bogrács aljára marék füstölt szalonnát vetett és mikor az kiengedte a zsírját, rádobta a húst pörkölődni. Ennek kevergetését az öregre bízta, aki jámbor kuktaként teljesítette Ibolya utasításait, hogy mikor mi kerüljön a kondérba.
A fiatalasszony gondosan megtisztította a gombákat, takarosan fel is darabolta, épp időben, mert a tokány már kezdett zsírjára sülni, bár még nem volt teljesen puha.
- No, ez majd enged egy kis levet alá! - mondta és belezúdította a tálcáról a gombát a bográcsba - Remélem, jó ízt is ad neki!
- Hát, túl sokat ne várj tőle! - mondta Lajos bácsi - Jobban örültem volna, ha inkább rókagombát vagy vargányát találok, de ha ló nincs, szamár is jó! Ez most ellesz egy darabig magában, mert a gombának is kell némi idő meg a húsnak is.Tudod mit? Addig csinálunk egy kis meglepetést a bandának.
Előhozta jócskán megrakott hátizsákját és jókora adag, piros necces hálóba mért rózsakrumplit és egy zacskó vöröshagymát halászott elő belőle, meg egy kiló lisztet, egy kis üveg kacsazsírt, egy fej fokhagymát, zacskó fűszert.
- Szoktál galuskát csinálni, lelkem? - kérdezte.
Az igenlő válaszra bíztatóan bólintott.
- Akkor a tócsnival se lesz gondod! Láttam a konyhában egy nagy vájdlingot, ezt a reszelőt meg otthonról hoztam, a biztonság kedvéért. Én megpucolom a krumplit, te meg kezdjed el megreszelni!
Közös erővel gyorsan boldogultak. Ibolya bekeverte a tócsni tésztáját Lajos bácsi instrukciói alapján. Az öreg közben levette a bográcsot a tűzről és némi üggyel-bajjal a parázs fölé helyezte a konyhai sparherd platniját.
Ibolya szaggatta a tésztát tenyérnyi darabokra, az öreg meg, kérges kezével ellapogatta az átforrósodott vaslapon. Sorra sültek a tócsnik, lassan megtelt a szalvétával kibélelt tál.
Az erdő széle felől már lehetett hallani az első hazaérkezők hangját. Mintha csak összebeszéltek volna, szinte egyszerre érkezett meg mindenki. Sorra elfoglalták helyüket az asztalnál, a nők sürögtek-forogtak, terítettek, a férfiak palackokat bontogattak. Jó hangulat volt, mert az erdő bőkezű volt, mindenki megtalálta a számítását.
Az ebéd is ízlett a társaságnak, Ibolya sorra kapta a bókokat, el is pirult.
Ám egyszerre csak meghallotta, amint az öreg Lajos ezt mondja:
- Hanem, ez a tócsni, lapcsánka vagy cicőke, nevezze mindenki úgy, ahogy tetszik, csak nem olyan jó, ahogy az én drága anyám tudta csinálni!
Az asztal körül zavart csend támadt. Ibolyka szemét pedig akarata ellenére elfutotta a könny. Mindenki rosszallóan nézett az öregre, aki közben színpadias mozdulattal felmutatta az utolsónak kisült tócsnit, mely az érkezés okozta zűrzavarban, bizony, szemmel láthatóan jócskán odakapott. Lajos bá' jóízűen beleharapott az imitt-amott elszenesedett tésztába, szemét lecsukta, és arcát elöntötte az őszinte áhítat.
- No, ez a darab viszont príma! A legvégére csak rájöttél, hogyan is kell ezt csinálni! Szakasztott olyan lett, mint az Édesé!

Az elkártyázott ebéd - egyperces gasztronovella

2012-01-17T18:22:00.002+01:00

A csülök szép volt, érett, szaftos, de nem túl zsíros, hozzáértőn megfüstölve. Zsófia úgy döntött, még aznap megfőzi kuktában, így másnap már csak kevés dolga lesz a levessel, több ideje marad a sütésre. A hús pont megfőtt, a konyhát mennyei illat töltötte be, mikor Karcsi beállított a barátaival.
- Lejátszunk pár partit, anyukám! – mondta Karcsi kissé gyanúsan csillogó szemmel.
Zsófi levette az abroszt a nagyasztalról, aztán visszavonult a konyhába.
Kicsontozta és gusztusos darabokra vagdosta a húst. Kitálalta kistányérokra, adott mellé mustárt, tormát, lila hagymát.
Karcsi büszkén zsebelte be cimborái dícséreteit.
Másnap az asszony befejezte a levest, bezöldségelte, megtejfölözte, feltálalta. Mikor Karcsi nyújtogatta a nyakát utána a tálaló felé, csak ennyit mondott.
- A csülköt tegnap már elkártyáztad, szívem!
A férfi felemelte fejét, az asszony szemébe nézve. Csak szelíd szeretetet látott a barna szemekben. Nyelt egyet, nem szólt.
Csend volt az asztal körül, csend volt a szívekben.

Múltszázadi zenéimből (Proud Mary /egy örökzöld kétszer)

2012-01-17T13:52:00.002+01:00

A panírozás és férjfogás fortélya - egyperces gasztronovella

2012-01-17T13:40:00.004+01:00

- Finnyás ez a gyerek, anyuka! – mondta az óvónő – Nézze, a többi kicsi hogy tapicskol a homokozóban! Várat építenek, főzőcskéznek. Ő meg a közelébe se megy!
A „finnyás” címke elkísérte Loncit az évek során. Pedig ő csak a csúszós, nyálkás, síkos dolgoktól viszolygott, de azoktól nagyon! Városi iskolába jelentkezett, hogy megszabaduljon a tavaszi-őszi vendégmarasztaló sár taposásától. A flaszteron kivirágzott, zárkózottságát levetette. Eljött életébe a „szerelem” is. Szívdobogva készült az első „igazi” randevúra. Vacsorára invitálta Lacit. Csak egy baj volt! Mikor rákérdezett, a fiú mit enne, az gondolkodás nélkül rávágta:
- Rántott húst!
Eljött a nagy nap és Lonci ott állt a konyhában, vacogva. Kezéből majdnem kicsúszott a tojás. Lehunyta szemét, vett egy mély levegőt. Lili nénit látta maga előtt, aki süldőlány korában megpróbálta a főzés tudományába bevezetni.
"Ha nem akarod, fiam, hogy nyakig kulimászos legyél, csak az egyik kezeddel nyúlj bele, a másikban meg a villát fogva…” Lonci megnyugodott, mozgása egyre könnyedebb lett. A harmadik szelet után dúdolni kezdett.
Az esküvő szombaton volt.

Bud Spencer chilis babja- egyperces gasztronovella

2012-01-17T12:41:00.002+01:00

- Milyen furcsa! - filozofált a péntek esti vacsora után a kanapén kényelmesen hátradőlve Kálomista Ede kettős könyvelő - Legalább húsz éve nézzük ezeket a Bud Spencer filmeket, rendszeresen, hiszen minden csatorna leadja őket évente több tucatszor, üzembiztosan. Kívülről tudok én is minden jelenetet, poént, előre tudom, hogy mikor a nagy marha ember leül a chilis babja mellé, akkor jönnek a „rosszfiúk” és a szerencsétlen melák nem ehet nyugodtan, mert verekednie kell! Bezzeg, nekem, aki nagy valószínűséggel háborítatlanul megehetném azt a babot, soha nem főz egy tányérral senki!
- Nem gondoltam, hogy pont ide fogsz kilyukadni, Ede, vacsora után fél órával! Ha éhes maradtál, miért nem szedtél még?! - nyűgösködött az asszony, aki éppen csak végzett a mosogatással és egy ideig nem volt kedve főzésre még gondolni sem. De másnap, mikor a piacon kérdezték tőle, mi lesz a napi menü, maga sem tudta miért, könnyedén így válaszolt:
- Összedobok Edének egy chilis babot, nem nagy ügy! És tényleg úgy volt. A bab pikk-pakk elkészült, jól sikerült és Kálomista Ede jóízűen megette az egészet. És még verekednie sem kellett érte, a nappali szoba berendezése is sértetlen maradt.

Keserűgomba, juhtúróval - egyperces gasztronovella

2012-01-16T16:09:00.001+01:00

- Hát ez jó volt! – dőlt hátra a Papa, biccentéssel nyugtázva, hogy veje újratöltötte poharát - Nem is tudom, mikor ettem ilyet utoljára! Talán még gyerekkoromban, mikor nagyapa felvitt egyszer az esztenára! Útközben szedtünk kilónyi keserűgombát, aminek a hegyi emberek közt akkoriban nemigen volt ázsiója. Hiszen az erdők szinte döntötték magukból aranyukat, a jobbnál-jobb fajta, értékes, zamatos gombákat. Ezért a csípős, kesernyés ízű fajtáért sokan le se hajoltak. Hanem apó értette a dolgát! Mikor célhoz értünk, már csak némi helyben készült juhtúrót kellett kérnünk a házigazdától. A magunkkal hozott sós szalonnából, a platnin sütögetett, zsírral csöpögtetett, túróval megkent gombakalapokból olyan felséges ízű vacsoránk lett… - az öreg elhallgatott.
- Ebben is volt szalonna, sőt, kolbászhús meg zöldfűszerek is! – szólt némi sértődéssel a hangjában lánya, a háziasszony.
- Jaj, kisszívem! Nem volt ennek semmi híja! De tudod, milyen az öregember ínye! Mindig a gyerekkori ízekre sóvárog vissza…

A tartósítás veszélyei - gasztronovella

2012-01-16T08:52:00.006+01:00

Szegény Diósiné férjébe belebújt az ördög. Az elgyötört feleség kétségbeesve panaszolta szomszédasszonyának, a mindig megértő Takács Jolinak.
- Képzeld, ez a jóember mit vett a fejébe! Télvíz közepén akar rántott gombát enni!
- No és? Hát miért nem csinálsz neki? Igazán nem nagy ügy! Egy kis rizzsel, tartárral…
- Nem a körettel van a gond! Hanem a gombával! Az én Bélám hallani sem akar arról, hogy termesztett csiperkét rántsak ki neki! Azt mondogatja, hogy vagy őzláb kalapokat enne sörtésztában kisütve, vagy vargányát, hagyományos panírban. Most, télvíz idején! Komolyan mondom, szerintem van valami az agyával…
- Ugyan, ne vedd annyira a szívedre! Tudod, a pasik úgy ötven fele kezdenek bogarasak lenni. Géza a héten leszedte a kombinált szekrény tetejéről a húsz éve ott porosodó villanyvasútat, amivel a fia sose játszott és most terepasztalt akar építeni a nappaliban! Képzelheted! Ehhez képest egy rántott gomba januárban bagatell, édesem!
Diósiné kissé felhúzta az orrát, hogy barátnéja nem állt mellé a bajában. Ott is hagyta a lépcsőfordulóban és lement a fodrászhoz, hogy ha már azt se tudja, hol áll a feje, legalább a haja legyen rendben.
Egy hét múlva viszont boldog mosollyal integetett Jolinak, át a gangon.
- Na mizújs?
- Képzeld! A múlt héten tűvé tettem a várost az után a nyüves gomba után. Még a Nagycsarnokba is elvándoroltam. Persze csak champignon meg laska volt ott is, meg valami japán shi-take vagy hogyishívják, arany áron. Bár már azt is megvettem volna kínomban, de valakitől azt hallottam, hogy aki érzékeny rá, annak megy a hasa tőle. Bélának meg tudod, elég kényes a bélése! Aztán láttam még konzerv kínait, persze, meg ezeket a pár dekás szárított fajtákat és slussz, passz, semmi mást. De végül összefutottam az én mentőangyalommal, a Soós Klári nénivel! Ő mondta, hogy a kis unokahúga az nagy gombász! Egy régi erdészházban lakik, mióta a férje otthagyta és teljesen átállt gyűjtögető életmódra! Mindenféle lekvárokat főz vadgyümölcsökből, méheket is tart, mesélte a Klári néni. És van egy csomó, nyáron meg ősszel szedett erdei gombája is szárítva, aszalva, befőzve, porítva, de ami a lényeg, lefagyasztva, egészben is! Az öreglány megadta a számát, én meg nagy röstelkedve felhívtam. Nagyon kedvesen reagált, meg is hívott minket hétvégére, mondta, hogy minden vendégnek örül ott a rengetegben. El is mentünk, ő meg isteni rántott gombát csinált a Bélának. Persze, jól be is itatta… nekem kellett vezetni hazafelé. Egész úton szidtam a sorsot, meg azt a szemét ribancot…
- Miért? Végül is mi történt?- kérdezte részvéttel, de pletykára éhesen Jolika.
- Mi, hát mi… az a bozótlakó boszorkány, a mocsok dög, az ujja köré csavarta az én Bélámat a teli hűtőláda gombájával meg a búgó hangjával…csak azért jött haza velem, hogy összecsomagoljon! Szerintem abban reménykedik, hogy egy fiatalabb nő mellett ő is fiatalodni fog, a marhája! Azért reménykedtem egy kicsit, hogy meggondolja magát, de másnap reggel az első vonattal már ment is vissza! Szóval ez történt. Jézus, már ennyi az idő?! Rohannom kell!
- Csak nem az ügyvédhez mész, máris?
- Egy fenét! Bejelentkeztem Moncsihoz, a kozmetikusomhoz, négyre. Tudod, a Laci a marketing osztályról, aki már régóta kerülget, tegnap összeszedte magát és randit kért… Gondoltam, miért ne ülhetnék be valahova egy kollegával? Nincs abban semmi! De úgy érzem, előtte egy kis pakolás nem árt… Úgy érzem, kicsit kiszárította az arcbőröm a hegyi levegő!

Úti készülődés

2012-01-16T06:22:00.003+01:00

- Pont jókor evett ide a fene! - invitálta beljebb a konyhába barátját Galagonya - Épp azon gondolkodtam, hogy a rákba' fogom elcsomagolni a hűtőben levő dolgokat, hogy kibírják Pestig. Itt van ez a nyúlhús is például! Tegnap vágtam, azóta ázik fokhagymás tejben... A legjobb lesz, ha itt foglak ebédre, akkor biztosan elfogy. Inkább menjen kárba, mintsem pocsékba, nem igaz?
- Na gyere, igyál valamit! Jó ütős szilvapálinkám van, ha megiszol belőle két-három felest, lehet, hogy haza se találsz! Hogy örülne Terus! Áldana engem még haló poromban is, hogy megszabadítottalak tőle!
- Akkor most már értem, hogy miért nyomta a kezembe az asszony ezt a zacskó kacsahájat, hogy ugorjak be vele hozzád! Már előre le akarta róni a háláját!- vette a lapot a vendég.
- Mindig jó, ha egy menyecske hálás! - hunyorított Galagonya - No persze, Terus esetében "hálásról" szó se lehet! A barát felesége az a házinyúl kategóriába tartozik... akármilyen kis foghatós!
Ezen elgöcögtek a maguk öreges módján, miközben az üveg nyaka halkan megkoccant a régimódi, hutaüveg stampedlis poharak vastag falán.
- hát, ha már itt van ez a háj is, akkor a következőt gondoltam... - állt fel az asztal mellől a házigazda - Kiolvasztjuk frissiben és a zsírjában sütjük ki a nyuszit!
A barát nem tett ellenvetést. Szó nélkül elővette jóféle, csontnyelű Heffner bicskáját és várakozással nézett Galagonyára. Az elővett egy vágódeszkát, egy lábast és maga is kézbevett egy kisebb méretű kést.
- Ekkora darabokra vágjad, nagyjából egyformára, hogy egyszerre süljön ki a zsírja! - mutatta.
Hamar végeztek, pár perc múlva a lábas már a tűzhelyen melegedett. Galagonya egy kis pohár vizet öntött a háj alá, rászórt egy kis sót, aztán rátette az edényre a födőt.
- A legtöbben nem sózzák, de én jobb szeretem így. Kihozza a zsír ízét - magyarázta barátja kérdő tekintete láttán.
A hájnak nem kellett sok idő, apró darabkáiból gyorsan kiolvadt a finom kacsazsír.
- Jó, hogy nem bőröset küldött az asszonykád! Így most le se kell szűrni a zsírt, már mehetnek is bele a húsok!
Elővette az alufóliával letakart tálat a hűtőből, amiben a néhai tapsifüles alkatrészei áztak.
- Pácolni szoktam, de most csak kiáztattam jeges vízben és mikor már szép fehér lett a színe, akkor tettem át a fokhagymás tejbe. No, gyertek, gyerekek! - és a húsokat óvatosan, egyenként belecsúsztatta a forró zsírba.
- Most aztán nincs más dolgunk, mint türelmesen kivárni, míg szépen kisülnek. Nem szabad a dolgot siettetni, akkor lesz jó az íze is és az állaga is, ha alacsony hőfokon, szép lassan készülnek el. És majd meglátod, a visszamaradt zsírnak milyen isteni lesz az íze!
- Ja, hogy addig is vegyem valami hasznodat, nem néznéd meg, mi a fene baja van a hidrofornak? Tegnap próbaként beindítottam volna, de meg se nyikkant...Remélem, hogy a kapcsolótáblával van baj és nem a búvárszivattyú ment tönkre! Kiballagtak a százéves, téglával szépen felfalazott kúthoz, melynek vizét Galagonya a kert locsolásához használta. Az aranykezű ezermester, Dodó, hamar kiderítette, hogy csak a biztonsági relé blokkolta le a rendszert.
- Áldhatod az eszemet, hogy annak idején erre rábeszéltelek! - magyarázta - Amikor lejjebb húzódott a víz, a szivattyú szárazra került. Ha a vízszintmérő jelére ez a kis kütyü nem állítja le az egész miskulanciát, szépen lefüstölt volna...
- Jézus, remélem a zsír még nem ég? - kapcsolt Galagonya és eliramodott a konyhaajtó irányába. Szerencsére, nem történt baj, a pecsenye viszont már majdnem kész lett.
Galagonya félrehúzta a lábast, hagyta, hadd hűljenek a húsok lassan magukban. Addig újra töltött.
- Igyunk az ijedtségre! - koccintottak, krákogtak, ahogy illik.
- Lassan jobb lesz áttérni a borra, mert aztán Terus kioszt téged otthon, engem meg elátkoz - Van egy üveg abasári szemelt rizlingem, azt megiszogatjuk az ebéd mellé, jó?
Ellenvetés ezúton érkezett, így a dugó, jellegzetes hangot adva nemsokára megadta magát.
- Hadd szellőzzön! - tette félre a kibontott palackot Galagonya és nekiállt összeütni egy kis köretet. Vizet forralt és belelógatott a keresztbe tett fakanálról egy zacskó előfőzött gyorsrizst.
- Ez most pont elég lesz, egy kis salátával! Azt még a lányom hozta valami bioboltból. Már majdnem odaadtam a nyulaknak, de arra gondoltam, hátha nekik megártana. De érted már nem kár... - kuncogott.
- No, azt hiszem, már csak tálalni kell!
A hús tényleg mesés lett, omlós, szaftos, ízes, szinte szétolvadt a szájukban. A hófehér, pergő szemű rizs és az enyhén kesernyés saláta tökéletesen ment hozzá.
A vendég nem győzött hálálkodni. Galagonya közben beleszűrte a langyosra hűlt zsírt egy csavaros tetejű üvegbe és barátja kezébe nyomta.
- Mondd meg Terikének, hogy a finnyás barátod visszaküldte a kacsazsírját! Hátha, haragjában majd jól kupán vág... téged!
Aztán kikísérte Dodót a kapuig és búcsúzóul szokatlan szívélyesen megölelte. A jó barát gyanakodva kérdezte.
- Nem is mondtad, miért mész Pestre? És mikor jössz vissza...
- Műtétem lesz! - válaszolt szűkszavúan Galagonya - Aztán majd meglátjuk...
Erre nem volt mit mondani. Némán váltak el és Dodó alakja eltűnt az útkanyarban.
Az öregember sokáig nézett utána, aztán lassan megfordult, elindult a kert végébe, szétverni a fölöslegessé vált nyúlólakat.

Pandúrleves, pásztoróra - egyperces gasztronovella

2012-01-16T03:42:00.003+01:00

A vendég hátradőlt székén. Éhsége elmúlt, mesélőkedve megjött.
- Ilyen jó pandúrlevest utoljára az Ürgelik csárdában ettem, ahol a híres betyár, Sobri Jóska megismerte nagy szerelmét, Répa Rozit! Helyesebben, abban a présházban, amit a hajdani csárda helyén alakított ki az új tulajdonos, aki gyakran hívott társaságot, mikor pörköltre, bográcsgulyásra támadt kedve. De engem nem a tulaj, hanem kikapós felesége hívott meg magához ebédre! A szépasszony prímán főzött, ám háta mögött azt suttogták, hogy akit kedvelt, annak csakis pandúrlevest tálalt föl, hófehérre forrázott malackörömből készítve el becses vendégének. Aki rászolgált, annak még a levesbe járó eperlevél tésztát is maga gyúrta a liliom kezével... A vendég elhallgatott, a múltba révedt.
- No de mi volt ebéd után?- firtatta a házigazda.
- Semmi! - legyintett lemondóan a vendég - Váratlanul megjött az ura, így hármasban ebédeltünk! Jó orra lehetett a pasinak, hogy messziről megérezte a pandúrleves illatát és hazaugrott, a "körmünkre nézni"!

Anyós a háznál - egyperces gasztronovella

2012-01-14T13:34:00.003+01:00

- Mi újság otthon? – kérdezte sógornője Klárit a hentesnél.
- Szokatlan néha, hogy a lányom szobájából az anyósom jön ki reggel! De lassan elrendeződik minden. Mondtam is a minap a páromnak, mikor kérdezte, hogy jövök ki az anyjával: - Nincs különbség, Gyugyókám! Egyik lepcses helyébe jött egy másik!
- Beleszól mindenbe, mi?
- Naná! Főleg, ha főzök! – legyintett Klári jókedvűen – De az én anyám is pont ilyen volt! Márika viszont segít is, ezt-azt! Mire hazaérek a hússal, biztos meg lesz tisztítva a gomba, meg a hagyma már. Csak sajtot nem szeret reszelni. Azt mondja rá, hogy úri huncutság!
- Mit főzöl?
- Rakott karajt gombával, jó hagymásan! A tetejére mindig szórok reszelt sajtot, a Gyuri úgy szereti. Amikor Márika először meglátta, hogy ezt csinálom, mondja nekem:
- „Be kár azt a drága húst sajttal megpocsékolni!”. De legutóbb, mikor átböngészte unalmában a számlákat, fordított a mondókán. Most már azt mondja: „Klárikám, nem sajnálod ezt drága sajtot mind ráreszelni a húsra?”

(Az étel GóbéHami kajája! És még volt képe is hozzá:)

Spleen a tél közepén

2012-01-14T09:12:00.001+01:00

ablaktáblát mos az eső
a kutya ugrál a kertben
nyugtalanságom táncot jár
tán kocsmába kéne mennem
hogy eltompítsanak mérges szeszek
hogy elfelejtsem mért létezek
hogy ne is tudjam itt bent mi fáj
hogy ne nyíljon üvöltésre e száj
csak üljek a sarokban némán
eltűnődve egy novella témán
amit megír helyettem majd a Halál
ki már lassanként rám talál

(pár barát talán szomorú lesz
nyújtson vígaszt nekik
a szex vagy a dzsessz
vagy tán egy édesbús
New Orleans-i blues…
engem a szívem már
innen messze húz)

Pörkölt és tokány - egyperces gasztronovella

2012-01-14T06:15:00.001+01:00

- Mitől vagy ilyen feldúlt? Látom, majd szétvet a méreg! - kérdezte barátját a kiöregedett zsoké.
A nyugdíjas szakács kifújta magát, belekortyolt borába, de még mindig ingerülten megrázta a fejét, mielőtt belekezdett volna a történetbe.
- Mióta itt nem főznek már, hát két utcával arrébb egy kis házias kifőzdébe járok ebédelni. Mondom a felszolgálónak, hogy ennék valami jóféle tokányt. Térül-fordul a leányzó és elém tesz egy sertéspörköltet! És mikor mondom neki, hogy „de hiszen ez pörkölt és nem tokány!”, vállrándítva, foghegyről odaveti nekem, akinek könyve jelent meg az erdélyi konyháról, hogy „hát nem mindegy?!” Azt hittem, felrobbanok helyben!
- Csak nem idegeled magadat egy buta liba miatt? – szólt a zsoké és jó pedagógiai érzékkel így fűzte tovább a szót – Az igazat megvallva, én se tudom, mi is a pontos különbség …
Barátja lépre ment. Vett egy mély levegőt és belekezdett:
- Tokánynál a húst nem kockára, hanem csíkokra vágjuk. Borssal fűszerezzük, nem teszünk bele pirospaprikát és a hagymát…

Paradicsomról, káposztáról, szépasszonyokról (3)

2012-01-14T05:29:00.001+01:00

- Hanem, visszatérve a régi konyhák titkaira, épp most ötlött fel bennem, hogy én egyszer bebocsátást nyertem a mi Rozálunk híres kamrájába! Északi fekvésű, nyáron is hűvös, tekintélyes méretű helyiség volt ez, vastag kőfalakkal, melyekre szépen csiszolt, az időktől megbarnult polcok voltak erősítve. És a polcok telis-teli voltak Rozál asszony kincseivel!
Jól emlékszem rá, hogy milyen katonás rendben sorakozott a stelázsin a sűrű paradicsomlével megtöltött palackok hadserege, ha már itt arról folyt a szó. A ténsasszony csakis a legmegbízhatóbb kofáktól szerezte be a nyers paradicsomot, aztán a konyhalányok, beosztott főzőasszonyok segítségével több napon át ennek az elrakásával foglalatoskodott. És nem felejtett el sohasem némi zellert is belerakni a paradicsomba, mert szentül hitte, hogy ez a férfierő feltámasztásának egyik záloga!
Az öregurak csendben sóhajtoztak. Kinek-kinek miféle emlékek jártak az eszében, nem lehetett tudni. Végül a kiérdemesült pékmester törte meg a hallgatást:
- Ede bácsi, ha megitta a sörét, jöjjön! Elkísérem hazáig, el ne csússzon nekem megint! Mer’ akkor kivel beszélgethetnék a régi idők asszonyairól?

Paradicsomról, káposztáról, szépasszonyokról (2)

2012-01-13T19:06:00.000+01:00

Világossá vált minden, mint a nap. És ha az ember visszagondolt erre-arra, akkor még jobban kitisztult a kép. Rozál virágszálunk mindig is a szálas, tagbaszakadt, derék férfiakat kedvelte. Ilyen volt első férje is, az alsóvárosi hentesmester, akitől a húsokkal kapcsolatos összes szakértelmet, sőt fortélyokat eltanulta, olyannyira, hogy rettegtek tőle a hentesek, mészárosok, mikor árujukat megvizslatta.
- Mázsán alul nem is férfi a férfi! – hirdette gyakran fennhangon a véleményét a ténsasszony és a maga részéről mindent el is követett, hogy vendégeinek testsúlya meg ne csappanhasson.
- Bizony így volt ez! – helyeselt a sarokból egy öregúr, aki eddig csendben szopogatta savanyú fröccsét – Még egy olyan egyszerű, falusias ételnek is, mint mondjuk a paradicsomos káposzta, jól megadta a módját! Bizony, több volt abban az apró kockára vágott, ízletesre párolt húsdarab, mint a káposzta!
- Nono, jó uram! – emelte fel intőn a mutatóujját Gerzson úr, a zálogházi becsüs, aki szabad idejében helytörténeti tanulmányokat folytatott – Csak ne tessék holmi falusias kosztként lebecsülni a káposztás ételeket! Mielőtt elterjedt volna errefelé is széles körben az újvilági pityóka, a tengeri vagy éppen az ázsiai rizs, bizony, úr és paraszt, székely, román, szász vagy örmény egyaránt főleg káposztát fogyasztott, leginkább birkahússal. Felváltva ették a léket, kásaféléket ezekkel, így a mainál jóval sűrűbben kerültek az asztalunkra.
- Ami azt illeti, a mi szóban forgó szépasszonyunk is gyakran emelte be étlapjába ezeket.
A magam részéről egyaránt kedveltem a rakott, töltött változatokat, de hogy mégis elfogult lettem a paradicsomos káposztája iránt, annak a jóféle, házilag eltett paradicsom lehetett a fő oka. Az adta meg azt az utánozhatatlan, egyedi ízét Rozália asszony minden paradicsomos ételének.
- Hát igen! – szólt egy nyugdíjas pékmester, akinek lapátméretű tenyerében szinte eltűnt a vastagfalú pálinkás pohár – Azok a régi, szántóföldi paradicsomok! Elfeküdtek a napsütötte földön, az ellapult, pogácsa formájukkal az utolsó pillanatig szívták magukba az érlelő sugarakat. Az se volt baj, ha kicsattantak imitt-amott. A tapasztalt háziasszony a piacon ügyet se vetett ilyen szépséghibára, mert tudta, a csökkent külcsínt bőven bepótolja a príma belbecs!
- Hát, ami azt illeti… ezeknek a mostani paradicsomoknak se íze-se bűze. De mitől is lenne! Láttam valamely tévécsatornán, hogy újabban már nemcsak hogy melegházban, hanem már termőföld nélkül, valami „hidrokultúrában” vagy mi a nyavalyában növesztik őket. És az meg, hogy mitől lesznek olyan tulipirosak, mikor csak üvegtáblán vagy fólián keresztül éri őket a napsugár, azt már fel se foghatom…
- Az a helyzet, hogy ma már mások a vásárlói igények! A mai kor elkényeztetett embere már szeretné az évszakok változását is a mohó markában tartani. Tessék csak idenézni, most jöttem abból a francia nevű élelmiszer áruházból, mert hogy a kis menyem megkért némi bevásárlásra, és mi van a szatyromban, télvíz idején, februárban?! Paprika, paradicsom…
Kifordult idők ezek, kérem…

(folyt.köv.)

Paradicsomról, káposztáról, szépasszonyokról (1)

2012-01-13T14:42:00.005+01:00

- Ha már holmi szerelmi szálakat bogoznak itt az urak, hadd fűzzek hozzá én is valamit!- szólt hozzá a kisvendéglő különtermének belső asztalánál eddig némán üldögélő, meggyfacsibukos örgeúr - Annak idején, a törzsvendégek körében, mindig lázas találgatások zajlottak, mikor apránként kitudódott, kiket is hívott meg a szépasszony a szokásos havi egyszeri „családias” vacsorára. Ez a nevezetes összejövetel általában minden hónap harmadik péntekjére volt kitűzve. Cifra betűs, merített papiros meghívót nem kapott rá soha senki. De minden férfinak felgyorsult a lélegzete, a szívverése, mikor Rozál asszony egy pillanatra megállt az asztalánál és kacéran a szemébe nézve ennyit mondott: - Ugye, elvárhatom a pénteki szerény kis vacsoránkra? Lakomára ne számítson, csak valami egyszerű, házias ételt főzök és megkóstolhatja az uram új borát…
Az ilyen meghívást aztán az illető úriember királyi kitüntetésként hordozta a szívében, pedig még ki se tűzhette a kabátjára. Hamar el is terjedt a híre a dolognak és azok a bizonyos találgatások mindig új erőre kaptak. Vajon miért hívták meg X-et, mikor Y-t meg nem? Rangnak, vagyonnak nem lehetett ebben szerepe, az minden alkalommal kiderült, mikor valaki végigpillantott a nevezetes pénteki asztaltársaság résztvevőinek során. A titok keltette kíváncsiság hónapokon át borzolta a kedélyeket. Mígnem egyszer egy bolondos, ifjú zsurnaliszta egyszer vett egy mély lélegzetet és a szakmájából ráragadt pimaszságot latba vetve nekiszegezte a kérdést Rozál asszonynak:
- Minek alapján válogat?
A helyiségben megállt a levegő. Mi lesz ebből?
Ám Rozál a tolakodó kérdés hallatán csengő hangon felkacagott és csak ennyit mondott:
- Hát aszerint, szerkesztő uram, hogy ki mennyi maradékot hagy a tányérján! Mert tudja, én csak a tisztességes étvágyú embereket kedvelem. A kákabélű girhesek menjenek a rissz-rossz kocsmákba, vasúti restikbe a hitvány gyomrukat megtölteni!
(folyt.köv.)

Böjtös pacal

2012-01-13T08:22:00.001+01:00

A gyönyörű tavaszi napot csak egy dolog árnyékolta be. Nem jött meg az a csibész postás a nyugdíjjal!
Ez a tény, de főleg a következményei, ótestamentumi átkok hosszú sorának elmondására késztették Galagonyát. Mikor lecsillapodott, felpattintotta utolsó doboz sörét és leült magában tanakodni a konyhaasztal mellé.
- Itt már csak a jóságos Anyatermészet segíthet! Mintha mondta volna valamelyik cimbora, hogy a kiserdőben látott korai gombát…
A remény lábra kapott benne és gyors cselekvésre késztette. Felrántotta öreg, jól bejáratott bakancsát, kapta a kisebbik piacozó kosarát és már indult is a kiserdőbe. Szerencséje volt! Elég volt egy gyenge negyedórás böngészés és egy kis tisztáson egy nagy csoport furcsa gombácskára bukkant.
Ráncos, csúcsos kalapjuk volt, elég jól elrejtőztek a tavalyi avarban, de Galagonya éles szeme elől nem menekülhettek.
- Cseh kucsmagomba! –örvendezett az öreg és hevesen tiltakozó derekát, meg-megreccsenő térdét munkára bírva nekilátott a termés begyűjtésének. Csak a kalapokat rakta a kosárba, tudta, hogy a szívós, nehezen emészthető tönköknek nem veszi hasznát. Úgy saccolta, gyenge kilónyi a zsákmány. Hazafelé ballagva azon tűnődött, mit is készítsen belőle? Kedvenc kucsmagomba-receptje, a híres cukrásztól, Dobos Józseftől fennmaradt pikáns gomba becsinált most szóba se jöhetett, mert nem volt otthon se narancs, se pénz a piacozásra. Hiába, a közelgő húsvét alkalmából az unokáknak vásárolt ajándékok felemésztették a havi kosztpénz tartalékait.
- Úgyis nagyböjt van! – gondolta rezignáltan. És ebben a pillanatban, mintha csak lámpa gyulladt volna ki a fejében, eszébe ötlött egy régi étek, amit hajdan Lili tanti főzött tavaszonként, ha kucsmagombához jutott. Nem is tétovázott, hanem hozzálátott ízibe!
Alaposan leöblítette a csúcsos „kucsmákat”, végigvizslatta mindegyiket egyenként, nehogy a mély ráncok között homok, sár maradjon, ami aztán bántón megcsikordul az ember foga alatt evés közben. Mikor végzett ezzel, egy szűrőben hagyta a gombát, hogy lecsöpöghessen.
Két szép fej hagymát megtisztított és nagyon apróra felvágott. Kikanalazta az üveg aljából a maradék libazsírt és megpárolta rajta a hagymát, majd az edényt lehúzva a tűzről, hozzákevert teáskanálnyi pirospaprikát, pár apróra vágott fokhagyma gerezdet és az egészben hagyott gombafejeket. Megsózta, három-négy tekerésnyi borsot is adott neki, aztán lassú tűzön, fedő nélkül addig párolta, míg leve el nem párolgott. A hagyma a párolás végére krémszerű lett, ügyelnie kellett, oda ne kapjon. Mikor félrehúzta az edényt a gázról, meghintette a gőzölgő ételt némi apróra vágott zellerlevéllel.
Volt még pár szem krumplija, azt gyorsan feltette főni. Épp csak leszűrte, mikor csengettek.
Örömmel nyitott ajtót. De nem a postás állt a küszöbön, hanem „istápoltja”, Dodó, aki mindig kiszagolta, ha egy kis pénzmagra, soha vissza nem adandó „baráti kölcsönre”, vagy legalább egy potya ebédre számíthatott.
- No, gyere, te éhenkórász! – invitálta beljebb Galagonya Dodót és rögtön terített is neki.
Dodó szeme felcsillant, mikor barátja kitálalta elé a gombát.
- Van egy kis kenyered? – kérdezte, miközben élvezettel beszívta az étel illatát.
- Kenyér nincs! Főtt krumpli van! – szólt szigorúan Galagonya – Jó étvágyat!
Dodót nem kellett bíztatni. Pár perc alatt mohón bekanalazta az egész adagot és bánatosan nézett a tányér alján maradt kevéske szaftra.
- Látod, ha most volna kenyér… Kár ezért a jó kis pacalszaftért… Kicsit más volt az íze, mint annak, amit a kifőzdében adnak és a Robi máshogy szokta felvágni, de ez is nagyon finom volt! El is mesélem a haveroknak, milyen jót ettem nálad! Igaz, nem éppen nagypéntekre illő ebéd volt…
- Az Úr biztosan megbocsát! – somolygott Galagonya, meghagyván barátját abban a hitében, hogy az pacalpörköltet evett.
- Egy kis lelkiismeret furdalás senkinek se árt! - gondolta magában. – És ami azt illeti, most is kiderült, hogy milyen jól tudok főzni! – tette hozzá jóleső hiúsággal.
- Igaz, a legjobb szakács az éhség …

Múlt századi zenéimből (Tina Turner)

2012-01-13T08:19:00.000+01:00

OFF: Versike

2012-01-13T08:06:00.003+01:00

Van egy kis barátnőm: Delila!
Kedvence a sárga, meg a lila.
Irigységtől sárgul Delila,
mikor látja, krumplim de lila!

(A képen levő krumplipüréhez felhasznált perui "indián" krumpli színe valóban ilyen, nem valami E-származék vagy a Photoshop műve :)